1. 00:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Suba Krisztinával

    Nem volt általános piaci reakció a hétvégi EP választások eredményére. Az olasz tőzsde ugyanakkor hatalmasat ralizott, főleg a pénzügyi részvények vezetésével, miután Matteo Renzi miniszterelnök pártja elsöprő győzelmet aratott, ami szakértők és a római kormány szerint is megerősíti, hogy jó irányban indult el az olasz gazdaságpolitika. Közben ismét az alacsony eurózónás infláció veszélyire figyelmeztetett az Európai Központi Bank elnöke. Elemzők szerint vagy csökkenti a 0,25 százalékos alapkamatát, vagy valamilyen más monetáris enyhítési lépést jelent be. Az MNB majdnem biztosan csökkenti megint az alapkamatot délután, érdekes lesz a kommentár. Minderről szó lesz az elemzőkkel, többek között Trippon Mariannal, a CIB Bank vezető elemzőjével, aki Nagy Károly vendége lesz a Reggeli Monitorban

  3. 10:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  4. 13:00

    Monitor Szűcs Péterrel

    A piacok a Monetáris Tanács kamtdöntésére várnak. Az elemzői konszenzus a 10 bázispontos csökkenés, ám a CIB Bank vezető elemzője szerint a várható 2.4 százalékos szint már túl alacsony. Egyrészt kockázati oldalról, másrészt az alacsony ráta már nincs érdemi hatással a gazdaság növekedésére. A Mazars könyvvizsgáló szerint a magyar adózási rendszer egyik rákfenéje a 27 százalékos áfán túl, az élőmunkát terhelő adók magas szintje. 13 órakor Szűcs Péter várja Önöket!

  5. 13:36

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.

  6. 15:05

    Virágzó vidékünk Kristóf Gáborral

    Ameddig a szem ellát… Igazi alföldi tájról, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentkezünk. A sajátosan szép vidéket a csodálatos Tisza osztja két részre. Jelentős ugyan az ipar is, de inkább a mezőgazdaság dominál: nagyon jó minőségűek a földek, jelentős a búza-, a rizs-, a kukorica-,és a napraforgótermesztés, valamint a sertés-, juh-, szarvasmarhatenyésztés. Sok történelmi emléket is őriz a megye… Fejleszteni való persze itt is van bőven: a megvalósult projektekről és a tervekről is beszélgettünk Dr. Barancsi Ágnessel, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensével. A munkaerőgondok megoldását segíthetik a szociális gazdaságok is – mondja Dr. Nagyné Varga Ilona, a megyei Esély Szociális Közalapítvány igazgatója. A gyönyörűen felújított (és családiasan berendezett) tiszaszentimrei református templomban várt bennünket Fodor Gusztáv lelkész, akitől megtudhattuk: miért van szőnyeg, kárpitozott padsorok, légkondicionálás és baba-mama szoba a templomban – és az egyedülálló egyházitégla-gyűjtemény…

  7. 15:36
  8. 16:05

    Monitor Délután Érczfalvi Andrással

    A mai Monitor Délután első összeállításában a fuvarozási piacban rejlő lehetőségekről kérdezem Gyöngyössy Istvánt a Fraikin Magyarország vezetőjét.

  9. 16:35

    ITSH a Monitor Délutánban

    Az ITSH-T bemutató sorozatunk mai részében az outsourcing jelentőségéről,szerepéről,előnyeiről beszélünk szakértő vendégeinkkel.

  10. 17:10

    GR 2 a Monitor Délutánban Érczfalvi Andrással

    A GR 2 mai fejezetében a cégvezetők ismét olyan feladatot kapnak melynek célja a vállalati csoportmunka fejlesztésének előkészítése és a vállalati kultúra finomhangolása az új elvárásoknak megfelelően. A vállalkozásokat Molnár Imre tanácsadó és Szép Péter Deloitte partner segíti.

  11. 18:05

    A Nap Vendége

    Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke. A riporter Emőd Pál

  12. 19:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-17 00:05:00

A holnap tegnapja

2024-04-17 11:05:00

Zenei válogatás

2024-04-17 12:05:00

Monitor

2024-04-17 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2024-04-17 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2024-04-17 14:05:00

Zenei válogatás

2024-04-17 15:35:00

Kapcsolódjunk

2024-04-17 16:05:00

A Nap Vendége

2024-04-17 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-17 19:05:00

Friss hírek