A nagymama tudása és tapasztalata
Régebben a kertészeti ismeretek általában nemzedékről nemzedékre szálltak. Sok család számára a saját kert volt a gyümölcs- és zöldségforrás, a nagyszülők és szülők pedig átadták tudásukat és tapasztalatukat unokáiknak, gyermekeiknek. Még ma is sok hobbikertész támaszkodik felmenői tudására, és a tőlük ellesett ismereteket használja kertészkedés során.
A családon belüli tapasztalatcsere mellett a kertészkedéssel foglalkozók közösségei is információforrásként szolgáltak és szolgának máig is.
A modern média mint tudásközvetítő
A múltban az ismereteket főként a tapasztalt kertészekkel folytatott személyes beszélgetéseken keresztül vagy a kertészeti szakkönyvek tanulmányozásával lehetett megszerezni.
Míg korábban a szakértői tudás gyakran nehezen volt elérhető a hobbikertészek számára, az utóbbi évtizedekben a technológiai fejlődésnek köszönhetően, az internet és a közösségi média megjelenésével drámaian megváltozott az információk elérhetősége, és ezáltal az információszerzés és a tanulás módja is.
Ma már számos online forrás, például weboldalak, blogok és a közösségi média áll rendelkezésére. Ezeken a felületeken szakemberek osztják meg tudásukat és tapasztalataikat, így könnyen hozzá lehet férni a hasznos tippekhez, információkhoz, a kert kialakításához és gondozásához szükséges útmutatásokhoz.
Az elmúlt években az internet mint információforrás jelentősége, nagymértékben megnőtt ezen a téren is: az Európai Bizottság 2020-as tanulmánya szerint az európaiak csaknem 60%-a használja a világhálót a növényekkel, a kert gondozásával kapcsolatos információk beszerzésére.
A közösségi média mint információforrás
A közösségi portálok a modernitás, a digitalizáció, a kapcsolatépítés és a globalizáció megtestesítői, amelynek első szereplője a Facebook volt.
2023 januárjában világszerte mintegy 4,76 milliárd felhasználó volt – ez a világ népességének valamivel kevesebb mint 60%-a. És a használat meglehetősen intenzív: a felhasználók globálisan átlagosan napi 2 óra 31 percet töltenek el közösségimédia-fogyasztással.
A közösségi médiát világszerte leginkább a barátokkal és a családdal való kapcsolattartásra használják (47,1%), de a különféle tartalmak, például cikkek, videók keresése (30,3%), vállalkozási vagy vásárlási ötletek keresésére is jelentős hányadot képvisel (24,5%). A közösségimédia-felhasználók 25,9%-a pedig valamilyen terméket keres.
A Facebook, a YouTube és az Instagram, amelyek mindegyikének több mint 2 milliárd a havi látogatóinak a száma, népszerű platformokká váltak a kertészeti témák iránt érdeklődők körében. A YouTube-on számos olyan videó található, amelyekben szakértők osztják meg tudásukat, és akár bonyolultabb kertészeti témák esetén is képesek egyszerű instrukciókkal segítséget nyújtani a felhasználóknak. Az Instagramon és a Facebookon számos hobbikertész és influencer mutatja be kertjét és osztja meg tapasztalatait.
Kertész influencerek mint az inspiráció forrásai
A közösségimédia-platformok fejlődésével a kertészettel foglalkozó véleményvezérek is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, és egyre több embert inspirálnak posztjaikkal.
Az első kertész influencerek a 2000-es évek elején jelentek meg, ekkor kezdték megosztani tapasztalataikat, tippjeiket, trükkjeiket az egyre növekvő rajongótáborral. Számuk és elérésük jelentősen megnőtt Európában az elmúlt években. Például a YouTube, az Instagram és a Facebook legismertebb oldalai közül néhányan több millió követőt vagy feliratkozót érnek el.
Bizonyos dolgok változatlanok
Bár a tudásátadás formája sokat változott, vannak amik évtizedek óta változatlanok a kertészkedés terén. Ezek közé tartoznak a bevált módszerek és technikák mellett a kertészeti eszközök klasszikusai, amelyek évtizedek óta szinte minden kertben megtalálhatóak, és számtalan kerttulajdonost segítettek a munkájában.
Klasszikus kerti szerszámok
Kezdetben apró találmányok tették naggyá a WOLF céget. Az első vívmányok között volt a mezőgazdasági munkát megkönnyítő kapa, amelynek használata „Wolfen" néven vonult be a történelembe.
Gregor Wolf 1927-ben fejlesztette ki az apja, August Wolf által 1922-ben Betzdorf an der Sieg-ben fiaival, Gregorral és Ottóval együtt alapított vasárugyárában. Az ötlet akkor jutott eszébe, mikor hazafelé menet megfigyelt egy földművest a földeken dolgozni.
Az első innovációt sok más követte, és a mai napig az állandó innovációra való törekvés jellemzi a vállalat történetét. A WOLF-Garten olyan kerti szerszámok gyártásával szerzett hírnevet magának, amelyek nemcsak robusztusak és strapabíróak, hanem a kertek egyedi igényeinek is megfelelnek.