A sorozat első, gasztrotematikus részének célja szellemitulajdon-tudatos társaságok segítségével felhívni a figyelmet az élelmiszeripari oltalmak fontosságára, rajtuk keresztül megszólítva ezzel a többi élelmiszeripari kis- és középvállalkozást. A kampány nagykövetei mind olyan cégek, amelyek a megszerzett oltalmaknak is köszönhetik a piacon betöltött részesedésüket. Az oltalomszerzés előnyei és a vele járó gazdasági haszon akár több tízmillió forint is lehet.

„Az élelmiszeripari kampány kiemelt célja, hogy közérthető módon tálalja az oltalomszerzéssel kapcsolatos információkat, így közelebb hozva a vállalkozókat a gyakran nehezen érthető jogi fogalmakhoz. Az egyedi videókkal és podcasttel, illetve az ismeretterjesztő grafikákkal nemcsak a megszólaló szakmai szereplők tanácsait tesszük személyesebbé, de az IP Hősök kártyákon keresztül magukat az oltalmi típusokat is megszemélyesítjük" – emelte ki Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

A kártyák a különböző oltalmi típusokat és azok előnyeit szemléltetik, úgymint földrajzi árujelző, szabadalom, védjegy, formatervezésiminta-oltalom, használatiminta-oltalom vagy szerzői jog. A bejelentéstől a lajstromozásig tartó időszak adminisztratív lépésein egy társasjáték-infografika vezet végig.

A podcastban márkanagykövetek is megszólalnak és megosztják az IP védelemmel kapcsolatos tapasztalataikat. Takács István, a Szerencsi Bonbon ügyvezetője; Nagy Vince, az Etyeki Kúria kereskedelmi és cégvezetője; Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella export- és marketing vezetője, valamint a PICK képviseletében Szokolai Júlia csoport marketing és stratégiai vezető (Bonafarm Zrt.) mesélnek a tapasztalataikról.

A nagykövetek külön videókban is elmesélik a legmeghatározóbb IP sztorijaikat, amelyekből kiderül, milyen kihívásokon segítette át a cégeket a különböző oltalmak megléte.