Rádióműsor
-
00:00
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Egy traumából akár építkezhetünk is, mondja a pszichológus. Könnyű azt mondani, mondjuk mi. Pedig, ha az ember olyan megoldásokhoz fordul, mint például a lovas vagy éppen a kutyás terápia, akkor ez valóban nem lehetetlen. Ilyen és ehhez hasonló témákkal rúgja be ma reggel az éter képzeletbeli ajtaját a Reggeli Monitor házigazdája, Nagy Károly. Ezen túl az ingatlan hetének alkalmából megvizsgáljuk, hogy melyek hazánk legélhetőbb részei és arra is vetünk egy pillantást, hogy miként fest a rég megénekelt kínai ingatlanbuborék. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor gondolatban a magyar nemzeti tizeneggyel karöltve rúgjuk egy picit a bőrgolyóbist és kivesézzük Fürjes Balázs NOB-tagságát is. Ezt ne hagyják ki!
- Belehallgatás:
-
10:35
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Egy több mint hétszáz éves templom, amelynek kő tetőszerkezete páratlan a középkori építészetben. Ám vizesedik, a cserepeit hullatja, ezért civilek mentenék. Berhidán járunk a műsor első perceiben. Ezután a Tisza-tótól keletre, Tomajmonostora határába indulunk. A Nemzeti Régészeti Intézet szakemberei feltárták az itt található nemzetségi monostor néhány részletét. Riport Dr. Virágos Gábor régésszel, az ásatás-, illetve a Nemzeti Régészeti Intézet vezetőjével. Végül Kaposszentjakabon járunk, ahol folyik a bencés apátság helyreállítása, ám még most is előkerülhetnek olyan részletek, amelyek gazdagítják az épületegyüttes történetét.
- Belehallgatás:
-
15:35
-
16:05
Kapcsolódjunk
A Kapcsolódjunk október 18-i adásában először egy gondolatfesztiválra látogatunk el – persze csak gondolatban – a kalauzunk Can Togay János lesz, aztán itt lesz Lili és Lalu - azaz Podlovics Laura és Erdős lili – akikkel a Nem félünk a sötétben c. előadásról beszélgetünk. Bán István ismét orgonafesztivált rendezett a Várban, méghozzá nemzetközi sztárokkal, erről és Bachról mesél majd, Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész viszont közösséget szervez Értsd a kortárst! címmel, erről és készülő munkáiról is szó lesz a műsorban. Várja Önöket a házigazda: Kalmár András
- Belehallgatás:
-
18:05
A Nap Vendége
Balatoni András, az MNB elemzési igazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.
- Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
- Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
Friss hírek
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat. -
Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
Minden változatlan, maradt a hazai alapkamat, és nagy meglepetés lenne, ha a következő hónapokban lazítana a Magyar Nemzeti Bank. Közben záporoznak az amerikai cégek gyorsjelentései, amelyek továbbra is arról árulkodnak, hogy összességében jó állapotban van az amerikai gazdaság. -
Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
Tudja meg, hogyan juthatnak a kis- és középvállalkozások akár 200 millió forintos tőkebefektetéshez – jellemzően fedezet és önerő nélkül! A Trend FM-en egy teljes napot szenteltünk a Demján Sándor Tőkeprogramnak. -
Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
A 2024-es év fordulópontot hozott a geotermikus energia szektorában. Európa-szerte stabilizálódott a piac, tovább fejlődött a technológia, és sorra indultak új beruházások a földhő-alapú energiatermelés területén. -
Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
A Fintech Világában a kriptopiac múlt heti ámokfutását vettük górcső alá: percek alatt történelmi léptékű likvidálási hullám söpört végig a szektoron.