Rádióműsor
-
23:01
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Lassult, de elkerülte a gazdasági recessziót az eurózóna gazdasága – derült ki az Eurostat 2022 utolsó negyedévéről szóló becsléséből. Az Európai Unió gazdasága stagnál, az Eurózónáé pedig 0,1 százalékkal növekedett a harmadik negyedévhez képest. Hamarosan megkezdi a munkát a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a hazai gyorsforgalmi úthálózaton. A társaság még tavaly májusban 35 évre szóló koncessziós szerződés keretében nyerte el az összesen több mint 1200 kilométernyi út kezelésének jogát, amiért cserébe az állam úgynevezett rendelkezésre állási díjat fizet. A január közepén piacra dobott Prémium Magyar Állampapír vált az új szuperállampapírrá. A 2030-ban lejáró kötvény 16 százalékos, a 2027-ig érvényes állampapír pedig 15,25 százalékos kamatot biztosít. Első körben leginkább az ipari, beruházási típusú épületeket válthatja fel a moduláris technológia – mondta a Masterplast Nyrt. alelnöke. A társaság a KÉSZ Holding Zrt. –vel stratégiai együttműködési megállapodást kötött moduláris épületek előállítására, amik előre legyártott és összeszerelt panelekből állnak. Ma az Egyesült Államokra szegeződik a befektetők tekintete, hiszen közzéteszi idei első kamatdöntését az amerikai jegybank szerepét betöltő FED. Holnap pedig az Európai Központi Bankon a sor. Elemezzük a kilátásokat. Miként megnézzük azt is, hogy mit gondol a Mol a február 5-én élesedő, újabb orosz olajszállításokkal kapcsolatos uniós embargóról? Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
10:05
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
17:03
A Nap Vendége
Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője. A műsorvezető Szajlai Csaba.
- Belehallgatás:
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak.
- Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
- Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
- Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
- Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
- Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
- Szerencsejáték mint fedezet – A tévésztár vacsorájára is lehet fogadni
- Több ország már jogilag is elismerné Palesztinát
- Hogy kerül a Jazz+Az sztárja Egyiptomba kulturális diplomatának?
- Tartogat még háborúkat a Közel-Kelet
- Alig láthatóan emelkedik a magyar gazdaság – A vámalku egy része teljesíthetetlen
- Pénzmosás, bűnözés vagy az adataink védelme? Így kevernek a mixerek
- Nemzetközi díj után sincs megállás – menetel a BUPA
- Veszélyben a munkahelyek? Felforgatja az életünket az AI
- Innovation Week: Magyarország az európai és globális innovációs térképen
- A kripto sötét oldala: már rég nem a Bitcoin a bűnözők pénze
- Bekeményítenek Ausztráliában, a Youtube-ról is letiltják a tiniket
- A St. Andrea Szőlőbirtok lett az Év Pincészete
- Már 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Jazzpiknik
- Berágott a Meta: nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
- Hajszállal nulla felett növekedett a magyar gazdaság
- Bizalmi vagyonkezelés: bezárult egy kiskapu
- Cunamiriadó: hatalmas földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
- Hiába Donald Trump ultimátuma, Oroszország nem fogja megállítani az offenzívát
- Elhárult a kritikus helyzet Parajdon, egy új sóbánya nyitása is tervben van
- Jócskán visszavett a kormány, már csak 1%-os növekedést várnak
Friss hírek
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak. -
Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100.000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. -
Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos támogatást ígér a kormány. -
Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
Az orosz parlament alsóháza a napokban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. -
Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építésrendészet felállítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.