Rádióműsor
-
23:01
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Az egy éve bevezetett árstop mára betöltötte szerepét, a termelői, feldolgozói szervezetek, továbbá a kiskereskedelem szereplői a kivezetését szorgalmazzák. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a felborult uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, valamint stabilizálná Magyarország élelmiszer-önellátását. A részletekkel várjuk Önöket adásunk elején. Ezt követően arról lesz szó, hogy továbbra is népszerűek idehaza a panellakások. 7 óra után azt javasoljuk, hogy mindenki készítse elő pénztárcáját, de most más formában, ugyanis a kriptopénztárcák világába kalauzoljuk Önöket. Javában tart a felvételi időszak a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. Ennek apropójaként az ELTE Gazdaságtudományi karának dékánja az ősszel induló, a hallgatók egyedi igényeihez illeszkedő mesterképzésekről számol be. Makrogazdasági fronton jelentős, eseményekben gazdag hetet zárunk: szakértő segítségével most a Bank of England és az EKB kamatdöntéseinek részleteit vizsgáljuk meg, de visszapillantunk a szerda esti Fed elnök beszédére is. Ez utóbbiban segítségünkre lesz János Zsolt, független piaci elemző. Adásunk utolsó részében pedig a növekedés.hu vezető szerkesztőjével szó lesz a monetáris szigorításokról, valamint az élelmiszeripari ágazat versenyképességéről. Mostantól minden péntek reggel 8:45-kor jelentkezik az Otthonunk Európa rovatunk. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
- Belehallgatás:
-
10:05
-
12:05
-
14:05
-
15:05
Fintech Világa
A pénzügyi ismeretek terén Magyarország nem áll jól, különösen nagy lemaradásban vagyunk a tudás gyakorlati alkalmazása terén. A megoldás a fiatalok pénzügyi edukációban rejlik, amit egyre több pénzügyi szereplő vesz észre napjainkban.
- Belehallgatás:
-
15:35
-
16:15
-
17:05
A Nap Vendége
Zuggó Balázs, a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.
- Belehallgatás:
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak.
- Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
- Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
- Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
- Szerencsejáték mint fedezet – A tévésztár vacsorájára is lehet fogadni
- Több ország már jogilag is elismerné Palesztinát
- Hogy kerül a Jazz+Az sztárja Egyiptomba kulturális diplomatának?
- Tartogat még háborúkat a Közel-Kelet
- Alig láthatóan emelkedik a magyar gazdaság – A vámalku egy része teljesíthetetlen
- Pénzmosás, bűnözés vagy az adataink védelme? Így kevernek a mixerek
- Nemzetközi díj után sincs megállás – menetel a BUPA
- Veszélyben a munkahelyek? Felforgatja az életünket az AI
- Innovation Week: Magyarország az európai és globális innovációs térképen
- A kripto sötét oldala: már rég nem a Bitcoin a bűnözők pénze
- Bekeményítenek Ausztráliában, a Youtube-ról is letiltják a tiniket
- A St. Andrea Szőlőbirtok lett az Év Pincészete
- Már 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Jazzpiknik
- Berágott a Meta: nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
- Hajszállal nulla felett növekedett a magyar gazdaság
- Bizalmi vagyonkezelés: bezárult egy kiskapu
- Cunamiriadó: hatalmas földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
- Hiába Donald Trump ultimátuma, Oroszország nem fogja megállítani az offenzívát
- Elhárult a kritikus helyzet Parajdon, egy új sóbánya nyitása is tervben van
- Jócskán visszavett a kormány, már csak 1%-os növekedést várnak
- Egészségesebb étrend? Könnyen bukhatjuk a nagy terveket
- Tudatos öntözés a nagy melegben: így segít az innovatív magyar megoldás
Friss hírek
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak. -
Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100.000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. -
Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos támogatást ígér a kormány. -
Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
Az orosz parlament alsóháza a napokban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. -
Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építésrendészet felállítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.