Rádióműsor
-
00:01
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
A következő hónapokban az átárazások, a forintgyengülés, az adóemelések, valamint az átlagosnál nagyobb fogyasztói energia számlák növekedése miatt 12 százalék közelébe emelkedhet az infláció, ami jövőre is csak 7,6 százalékra szelídülhet – Több más mellett erről is szó lesz a Reggeli Monitorban, meg arról is milyen „búcsúajándékot” kapnak a KATA körből kikerülő vállalkozók a most megjelent törvény szerint. Beszámolunk arról, hogy nőni fog a késedelmesen, vagy egyáltalán nem fizetett közüzemi számlák aránya, a rezsicsökkentés szűkítése miatt, a MAKISZ elnöke szerint, és hogy felértékelődnek az alacsony rezsijű albérletek az egyetemisták körében. Megtudhatják, milyen feltételekkel pályázhatnak a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre a hazai kézművesek, iparművészek és dizájnerek, az Equilor üzletkötőjével a Deviza- és kötvénypiaci folyamatokat tekintjük át, az Erste szakértőivel a gáz és olaj piaci mozgásokat, és az EKB kamatdöntő ülésén várható fejleményeket latolgatjuk és az XTB elemzőjével nyitjuk a tőzsdét. Várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc.
-
11:05
-
12:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Egy hajdani premontrei apátság a Háros-szigeten, amelynek másfél évszázada még látszottak a falai, ám korunkra szinte nyom nélkül eltűnt. A maradványait azonban most azonosították a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei és a kutatásba búvárrégészt is bevontak. Erről beszélgetünk a műsor első perceiben. Ezután a többi között hallhatnak arról is, hogy milyen kiállítások várhatóak a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában az elkövetkező hónapokban. A műsor második felében Somogy megyébe, Berzencére indulunk. A településen még tavaly kezdték feltárni a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az egykori várat. Az idei ásatási szezon eredményeiről beszélgetünk.
-
16:05
Kultúrpart a Kapcsolódjunkban
Tartalom:Szöllősi Mátyás a Szabad című kötetéről,Schneller János a Garten képzőművészeti fesztiválról,Hudák Zsolt egy különleges, legoból készült kiállításáról illetve Vajda Gergely a Fuharosok című színpadi művéről,munkáiról beszélgetünk.
-
19:05
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.