Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
75 éve vezették be a magyar forintot, ami annak idején az ország gazdaságának megmentője volt. Európa egyik legerősebben szabályozott hitelpiaca a magyarországi a bankmonitor.hu ügyvezető igazgatója szerint. Rekord magasan a német feldolgozóipar rendelésállománya. Nem kímélte az infláció a magyarok megtakarításait. Az egyetemi hallgatók albérletkeresését támogató adatbázis jött létre. Vendégünk lesz holnap reggel Pleschinger Dániel, az MKB Bank Treasury elemzője, akivel arról beszélgetünk majd, hogy hogyan is állna jelenleg a világgazdaság, ha nem ütött volna be a koronavírus járvány. Kriptopercek rovatunkban Vidákovics Attilával beszélgetünk a legfrissebb újdonságokról, utána pedig Fellegi Tamással, a Növekedés.hu újságírójával nyitjuk a tőzsdét. Ausztriából telefonon jelentkezik majd be János Zsolt nemzetközi piaci elemző, aki a befektetési kockázatokról mondja el gondolatait. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.
-
11:05
Egészségkód
A mai Egészségkód első vendége Bacskai Ada, a Buborék Fejlesztőház alapítója, akivel a megkésett mozgás- és beszédfejlődés problémáját járjuk körbe. Az adás második felében Dr. Baltás Eszterrel, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának egyetemi docensével beszélgetünk az egyre gyakoribb melanomáról, annak felismeréséről és az önvizsgálat fontosságáról.
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a 2021-es “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos. A műsorvezető Mezei Dániel.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.