Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Csak a globális klímasemlegesség menthet meg bennünket, üzeni a Kormányközi Éghajlatváltozási Testület legutóbbi jelentésében. A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a klímaváltozás negatív hatásai akkor sem szűnnek meg azonnal, ha elérjük a globális klímasemlegességet, sőt sok ezek közül mára visszafordíthatatlanná vált. A Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője szerint azonban, elsősorban a technológiai fejlődésnek köszönhetően, van rá esély, hogy javítsunk a helyzeten, a következő évtizedekben. A litván jegybank vizsgálatot folytat a felügyelete alá tartozó, és Magyarországon is szolgáltatást kínáló UAB „epayblock” elektronikuspénz-kibocsátó társasággal szemben. A litvánok pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzéséhez kapcsolódó előírások esetleges megsértése miatt vizsgálódnak. Nem bukott bele a tavalyi elnökválasztást követő tüntetéshullámba Aljakszandr Lukasenka elnök, viszont hatalmát ma már csak nyílt erőszakkal tudja csak tartani, az egykor népszerű fehérorosz diktátor. Ráadásul, aki teheti, menekül az országból, és már a belorusz alapítású technológia cégek is a szomszédos országokba teszik át székhelyüket. Júniusban 27,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékkal volt nagyobb az építőipar teljesítménye. A szektort még mindig sújtja az alapanyag drágulás és a munkaerőhiány. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Mattyasovszky Nóra és Nagy Károly.
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
ReBrief
A reBrief mai vendége Fodor Máriusz zeneszerző, akivel a reklámzenék jelenéről és kihívásairól beszélgetünk. A hírek között témánk a YouTube „TikTokja”, a Shorts, a Delikát új zenés reklámja, a Wolt és Fluor Tomi együttműködése, a Telekom kisvállalkozókat megszólító kampánya, valamint a Magyar Posta járvány utáni világképe. A spotszemlében a Wallis Motor imázs kampányáról beszélünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Tóth Gergő szövegíró és Dankó Bence a Mediator stratégája.
-
15:35
-
16:05
-
17:05
Sportérték Imre Lőrinccel
A Sportértékben Mezei Dániel az 56-szoros válogatott labdarúgóval, Kovács Kálmánnal beszélget a magyar kupacsapatok eddigi szerepléséről. Azt követően Juhász Péter a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkára és Gál András Levente, a MEFS alelnöke lesz a vendég, akik az egyetemista sportolók olimpiai szerepléséről beszélnek.
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Fodor-Kassai Mónika újságíró, blogger. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.