Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Jön a magyarok utazási szezonjának csúcsát jelentő hét. Augusztus 20-a környékén tömegek indulnak meg a legkedveltebb nyaralóhelyek felé, köztük Görögország irányába. A térségben azonban tűzvész pusztít, amelynek legfrissebb fejleményeiről élőben kérdezünk egy Athénban élő újságírót. Az ELTE TÁTK egyetemi tanára pedig eligazítást ad arról, hogy mire számítson az a turista, aki Görögországba indul. Csütörtök hajnalban teszi közzé negyedéves gyorsjelentését az OTP, amit az Equilor elemzőjével vesézünk ki, a hetente jelentkező Kriptopercek rovatunkban pedig a kriptodevizák árfolyammozgásai mögé is benézünk. Feszült a lengyel belpolitikai helyzet, miután az egyik kisebb párt kilépett a kormánykoalícióból, egy történész mondja majd el a részleteket. Az MKB szakértője a SZÉP Kártya járvány okozta változásairól beszél, emellett szól lesz még garázspiacról, iskolakezdésről és a kisebb települések elnéptelenedéséről is. Mindez reggel fél 7-től a Reggeli Monitorban. Várja Önöket Nagy Károly.
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége (ismétlés)
Üveges Zoltán, a Raben Trans European Hungary Kft. értékesítési vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
- Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
- Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
- Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
- Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.