1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    A reggeli monitorban szó lesz arról, hogy elkészült Magyarország első Patkánytérképe, és arról is, hogy a magyar csapat EB mérkőzései alatt 13 százalékkal volt nagyobb a mobiladat-forgalom a Telenor hálózatán, mint tavaly ugyanebben az időpontban. Magas maradhat Magyarországon a beruházási ráta, mivel a halasztott fejlesztések újraindulása, a költségvetési költekezés és az otthonteremtési támogatások húzhatják a szektort 2021-ben. Szólunk arról is, hogy elsősorban a magán szálláshelyek zártak jó hétvégét a labdarúgó Európa-bajnokság utolsó budapesti találkozója miatt. A többcsillagos hotelekből elmaradt a várt roham, és hogy vérszívó légy jelent meg Magyarországon a klímaváltozás miatt. Emellett élőben jelentkezik az Erste szakértője a legfrissebb árupiaci hírekkel és az Equilor elemzőjével nyitjuk a BÉT-et. Várja Önöket a Műsorvezető Németh László.

  3. 11:05

    Nagytotál Péller Andrással

    A Drakulics elvtárs 2019-ben egy, a magyar film számára addig érintetlen területre nyitotta meg a kapukat, tudni illik ezzel a filmmel indult el a mainstreamnek számító fantasy filmgyártás az országban. Bodzsár Márk filmje kritikusok és a nézők oldaláról is pozitív fogadtatást kapott. Történetének különlegessége volt, hogy a klasszikus vámpírfilmes zsánert a kommunista Magyarország kereteibe oltotta. A sci-fi vonal láthatóan megtalálta a hazi közönséget, hiszen a koronavírus miatt kis csúszással, de a mozikba kerül az Űrpiknik, Badits Ákos rendező új filmje. Az említett két filmet az köti össze, azon túl, hogy elrugaszkodnak a korábbi magyar filmgyártás sémáitól, hogy mind a kettőben Walters Lili játssza a főszerepet. Ma műsorunkban a fiatal színésznőt látjuk vendégül, akivel beszélgetünk az Űrpiknikről és pályájáról egyaránt. Tartsanak velünk a 11 órai hírek után, hiszen várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Péller András.

  4. 12:05
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 14:05
  8. 14:35
  9. 15:05

    IoT Zóna

    A mai adásban terítékre kerül az önvezető autózás technológiai oldala, egy nagy szoftvergyártó cég, az AImotive beszél a tapasztalatairól. A szokásos kérdés mellett, miszerint mikortól futhatnak majd nagyszámban önvezető autók a hazai utakon, beszélünk arról is, hogy az okos városok, okos infrastruktúra vajon elengedhetetlen kellékei-e az autózás újabb óriási technológiai forradalmának?

  10. 15:35
  11. 16:05
  12. 17:05
  13. 18:05

    A Nap Vendége

    Prof. Dr. Horváth Péter, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója. A műsorvezető Mezei Dániel.

  14. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-21 00:05:00

Lélektér

2025-10-21 12:05:00

Lélektér

2025-10-21 12:05:00

Monitor

2025-10-21 13:05:00

Monitor

2025-10-21 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-10-21 13:35:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-10-21 13:35:00

Zenei válogatás

2025-10-21 14:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 14:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 15:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 15:05:00

Gyűjtő

2025-10-21 15:35:00

Gyűjtő

2025-10-21 15:35:00

A Nap Vendége

Holló Bence, a Mabisz elnöke. A műsorvezető Érczfalvi András.

2025-10-21 18:05:00

A Nap Vendége

2025-10-21 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-21 19:05:00

Friss hírek

  • Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat

    Hiába jelenik meg egyre több hír a kibertámadások okozta károkról, sok magyar cég annak ellenére sem veszi komolyan ezeket, hogy a legújabb uniós szabályozás az úgynevezett NIS2 (niskettő) immár kötelezi is őket kibervédelmi kiadásokra.
  • Az AI neve Anna - világelső magyar

    Annának hívták és kezdetben csak egy kísérleti projektnek indult. Mégis a világon elsők között alkalmazták a mesterséges intelligenciát ezen a néven, mint ügyfélszolgálati asszisztenst, mindezt Nyíregyházán.
  • Logikus lenne egy budapesti béke

    Senki nem gondolta volna, hogy három éve Oroszország valóban megtámadja Ukrajnát, de ha ez meg is történne, azt is vélelmezte mindenki, pár nap és győznek. Nem így lett. Nemsokára Budapesten lehet Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélése, de az ukrán vezető, Volodimir Zelenszkij nélkül igencsak kérdéses ennek sikere.
  • Tök finom, ha a tök finom

    Egyre népszerűbb nemcsak a menzákon vagy éttermekben, hanem a gazdálkodók körében is az étkezési tök. Ennek oka részben az, hogy a művelése nem bonyolult, kiskertben is termeszthető, a háziasszonyok meg azért szeretik, mert olcsó, gyorsan elkészíthető és nem utolsó sorban egészséges – mondta a Trend FM által megkérdezett agrárszakértő.
  • Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok

    Ősszel két új innovációs pályázat is megnyílik a vállalkozások számára a GINOP Plusz keretében, amelyek a palyazat.gov.hu oldalon érhetők el. Ezzel a vállalkozások és a kutató-tudásközvetítő szervezetek számára összesen 292,88 milliárd forint vissza nem térítendő pályázati forrás érhető el.