1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Monitor Szűcs Péterrel

    "Átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek júniusban, ez nettósítva 7,3 százalékos emelkedést jelent. A bruttó átlagkereset 260 ezer, míg az átlagos nettó fizetés 173 ezer forint volt idehaza. A szeptemberi iskolakezdés, gyerekenként, akár több tízezer forintjába is kerülhet a családoknak. A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének felméréséből kiderül, hogy ez nem feltétlenül az áremelkedéssel magyarázható. Szerintük nagyon sok fölösleges tanszert vásároltatnak meg a szülőkkel. Ha a legalapvetőbb kellékekkel számol a család, akkor egy 5-10 ezer forint közötti összegből már okosan lehet gazdálkodni. A szülői egyesület szerint érdemes a szükséges taneszközökről az első tanítási napon egyeztetni a pedagógusokkal. Az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóit a fővárosban közterületi kamerarendszer segítheti a jövőben. Budapesten mintegy 300 kamera áll a mentőszolgálat rendelkezésére, amelyekkel felmérhetik a balesetek helyszínét, hogy így hatékonyabb mentést végezhessenek. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna."

  3. 11:05

    Menni-Enni Buza Sándorral

    A kantonok országa, Svájc. Utazási/spórolási tippek, na és a kihagyhatatlan alpesi sajt. Ami a vegánnál is keményebb: a „nyers étel” életforma. Indul a gombaszezon. Életbevágó, ha felismerjük a gyilkosokat, még mielőtt paprikást készítünk a felszedett gombákból.

  4. 13:05

    Monitor Nagy Károllyal

    15 éremmel tért haza a Magyar Olimpia Csapat a Rio de Janeirói ötkarikás játékokról. A magyar sportolók 8 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet nyertek. Az éremtáblázat első helyét az Egyesült Államok szerezte meg, a második Nagy-Britannia, míg a harmadik Kína lett. Magyarország a 12. helyen zárt az összesített éremtáblázaton. Szakértők szerint a magyar csapat eredményei felülmúlják a gazdaság erejét, és a hazai sport támogatottságát. A hazai sütőiparból 2-3 ezer munkavállaló hiányzik. A nyugati, csábító fizetésekkel viszont a cégek egyelőre nem tudnak versenyezni. A pékek szerint évek óta nem volt áremelés a termékeiknél, ami viszont ősszel időszerű lenne az egyre erőteljesebb minőségi követelmények miatt, meg persze azért, hogy a dolgozóik fizetésén is emelni tudjanak. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.

  5. 13:35
  6. 15:35
  7. 16:05
  8. 17:10
  9. 18:05

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Kóspál Ágnes a MTA Csillagászati és Földtudomány Kutatóközpont csillagásza, fizikusa, a L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért magyar ösztöndíjasa.

  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 00:05:00

A holnap tegnapja

2025-07-09 11:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 12:05:00

Monitor

2025-07-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-09 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-07-09 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 15:35:00

Kapcsolódjunk

2025-07-09 16:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

Szabados Richard, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára. A műsorvezető Szajlai Csaba. (ismétlés)

2025-07-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 19:05:00

Friss hírek