Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Nem meglepő módon, péntek reggel minden a Brexit körül forog a Reggeli Monitorban. Hiszen kiderül, a britek mennek vagy maradnak az Unióból. Elemzőkkel beszélgetünk. Az év eleji megtorpanás után a gazdasági növekedés felpörgésére számít a Magyar Nemzeti Bank az év második felében, derült ki a jegybank inflációs és makrogazdasági előrejelzéséből. Lassabb tempóban, de visszatér a német gazdaságba vetett bizalom, ez derült ki a Markit Economics gazdaságkutató intézet júniusi beszerzési menedzser-indexéből. Közepes termésre számítanak a gazdák búzából és a többi kalászos növényből is az idei aratási szezonban - mondja a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese. Sikeres negyedévet tudhat maga mögött a Tesco. Zsinórban másodszor is növekedni tudott az árbevétel, erre pedig már öt éve nem volt példa. Nagy Károly várja Önöket!
-
11:05
Soul History
A mai adás vendége László Attila, az elmúlt 40 esztendő meghatározó jazz és könnyűzenei gitárosa, érdemes művész, a Liszt Zeneakadémia docense. A műsor a 13. SOUL History Extra is egyben, melynek jelentős részében Attila szerzeményei forognak a Kaszakőtől Charlie-n át saját zenekaraiig.
-
13:05
-
14:05
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
Exclusive Kristóf Gáborral
Tudták, hogy Magyarországnak is volt nemesopál-bányája? Csak amikor a távol-keleti és ausztrál kövek megjelentek, és - némi túlzással - elárasztották a világpiacot, akkor lanyhult, majd szűnt meg a termelés. És hallottak már a szakmai berkekben "műtermék"-nek nevezett nem igazi drágakövekről? És arról, hogy hányféle opál létezik? Hercsik Anita szakértőnkkel most ezekről beszélgetünk. Szó lesz a világhírű Coober Pedy nevű ausztráliai településről, ahová turisták tízezrei érkeznek, hogy lássák az opálbánya-mező különleges világát, ahol a föld alatt élnek és dolgoznak az opálbányászok - merthogy a felszínen akár 50-60 fokos lehet a sivatagi talaj...
-
18:05
A Nap Vendége
Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója, Fullajtár Andrea színművész és Fesztbaum Béla színművész. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:06
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek.
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
Mindössze 0,2 százalékponttal került feljebb az ipari mutató, a hazai termelés gyakorlatilag egy helyben toporog. Májusban éves szinten 2,6 százalékos, havi alapon 1,3 százalékos csökkenést mértek. -
Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője az első félév globális tőkepiaci teljesítményeit összegezte műsorunkban. -
Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. -
Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
Július 9-ig meg kellene állapodnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az új vámszabályokról. -
Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
Több fontos döntést és intézkedést ismertetett a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely beszélt az Otthon Start támogatás bevezetéséről is.