Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
-
06:35
-
11:05
Soul History
A műsor mai vendége Szakál László zongorista, a Fővárosi Nagycirkusz Zenekarának vezető/karnagy/billentyűse.
-
13:05
Monitor Nagy Károllyal
Már kevesebb, mint egy hét van a britek uniós tagságról szóló népszavazásáig. Egyre több befektető vonul fedezékbe, és nemcsak az angol font alapú eszközöktől szabadulnak meg, hanem szinte mindentől. Az angol font gyengül, míg a svájci frank, a japán jen és a dollár erősödik. Szakértők szerint a kis- és középvállalati szektor növekedéséhez és fejlődéséhez elengedhetetlen a cég életkorának megfelelő finanszírozás, így idővel megkerülhetetlenné válik a tőzsdére lépés. A hazai törvénykezés azonban eddig nem tette elérhetővé a részvénykibocsátást. Hamarosan újra itt van a Múzeumok Éjszakája. Aki a közelgő nyári hőségben egy kis éjszakai hűsölésre vágyik, és persze a legfrissebb kulturális trendekről akar képet kapni, akár az ’56-os forradalom 60. évfordulójával kapcsolatosan, annak jó program lehet a Nemzeti Múzeum éjszakai látogatása. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
14:05
Rövidítés Mezei Dániellel
Kerekesszékes teniszről és egy paralimpiai résztvevővel beszélget Mezei Dániel a Trend FM teniszmagazinjában, a Rövidítésben. Eldőlt ugyanis, hogy Babos Tímea mellett a riói paralimpián is lesz magyar játékos, a világranglista 52. helyéről szabadkártyával Németh Roland került be a sportág legerősebb mezőnyébe. Sok minden másról is szó lesz a Rövidítésben, pl. a budapesti estleges 250-es ATP tornáról vagy éppen a most zajló 50.000-es szegedi női versenyről és a magyar lányokról. .
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
A mai nap műsorai
-
Vétlen a verőcei balesetben, mégis őrizetben a szállodahajó kapitánya
Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Heidelberg nevű hajó kapitánya ellen.
- Vétlen a verőcei balesetben, mégis őrizetben a szállodahajó kapitánya
- Nukleáris megállapodás kötött Magyarország és Japán
- Nyaralásra fel! Indul a visszaszámlálás
- Megint vágott egyet az MNB
- Akár női politikus is követheti az elhunyt iráni elnököt?
- Kell-e tartani a műhústól?
- Verőcei hajóbaleset: így ütközhetett a motorcsónak
- Egészségkód: mikor számít kórosnak az elhízás?
- Román és ukrán fuvarozók is rontják a piacot
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Friss hírek
-
Nukleáris megállapodás kötött Magyarország és Japán
Ezek a fejlesztések forradalmi változást hozhatnak a világ energiaiparában – véli Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. -
Nyaralásra fel! Indul a visszaszámlálás
Horvátország továbbra is a magyar turisták toplistáján szerepel, de érdemes azokat a térségeit is felkeresni, ahol nincs tömegturizmus – javasolja a Traveladdict.hu bloggere. -
Megint vágott egyet az MNB
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette. -
Akár női politikus is követheti az elhunyt iráni elnököt?
Vasárnap helikopter balesetben elhunyt kilenc ember Iránban, köztük volt Ebrahim Raiszi elnök, valamint a perzsa ország külügyminisztere és egy tartományi kormányzó is. -
Kell-e tartani a műhústól?
Egyelőre nem várható a mesterséges, vagyis növényi alapanyagokból készített húsok széles körű elterjedése.