Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Suba Krisztával
Megdöntötték a Samsung mobiltelefonpiaci uralmát Kínában. A Xiaomi ugyanis hihetetlen fejlődést produkálva, immár 14 százalékos részesedéssel bír, amivel letaszította a trónról riválisát. Franciaországban pedig egy szolgáltató ért el hasonló mutatványt. A konkurencia bajba is kerülhet. Ugyan számszakilag nőtt a kiskereskedelem forgalma itthon, úgy tűnik a vásárlók sokkal megfontoltabbak, mint korábban. Szakmával könnyebb. Nem véletlen, hogy a sikertelen felvételik után sokan szeretnének versenyképes képzettséget szerezni. Ha lassan is de fejlődésnek indult a hazai munkaerő kölcsönzés, miközben szabályozási gondokkal küzdenek. Egymás után döntik a rekordokat az autógyártók. A japán Toyota és a német BMW lesz a szerdai terítéken. 75 millió euró kontra 10 év börtön. Bernie Ecclestone a Forma 1 ura peren kívül megegyezett, így minden marad a régiben. Nagy Károly várja Önöket!
-
10:40
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
13:06
Monitor Ivády Zsuzsával
Két éves mélypontjára zuhant a forint. Délelőtt 315,42 és 316,02 forint között alakult a jegyzés. Az utóbbi a forint idei leggyengébb árfolyamának számít. Végrehajtották a történelem legnagyobb hecker támadását. Amerikai források szerint orosz bűnözök több mint 1,2 milliárd felhasználónevet és jelszót loptak el. Elon Musk, aki a Tesla Motors autógyártó céget alapította, most Texas állammal közösen űrhajózási központot hoz létre. A dél-afrikai származású amerikai üzletember úgy kezd a fejlesztésbe, hogy a NASA-val már megállapodott egy 1,3 miliárd dolláros üzletről.
-
13:35
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként.
-
14:35
-
15:35
-
16:05
Szívlapát a Kapcsolódjunkban
Szívlapát rovatunkban a Coca-Cola Magyarország vízhez kötődő CSR programjairól faggatjuk Jakab Juditot.
-
16:35
Pesten és Budán a Kapcsolódjunkban
Pest és Buda rovatunkban Kiss András a budapesti strandok helyzetéről tájékoztatja a hallgatókat.
-
17:12
Kultúrpart a Kapcsolódjunkban
A Kultúrpart vendége lesz Szabó György a Trafó igazgatója és a 2014/2015-ös évadra hívja fel a hallgatók figyelmét, valamint Keller András a Concerto Budapest Zeneigazgatója nyáresti programokat ajánl a komolyzene rajongóinak.
-
18:05
A Nap Vendége
Solt Tamás, az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatója. A riporter Szajlai Csaba.
-
19:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
- Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
- Átlépte a bűvős határt az Nvidia
- Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.