Ugyanakkor az is a társasjátékok malmára hajtja a vizet, hogy közülük sok nem a virtuális térben, a monitor előtt ülve játszható, hanem tényleges közösségi élményt nyújt. Andor Attila interjúja.

Győri Zoltán játéktervező nevét 2018-ban nagyon sokan ismerték meg az itthon kiemelkedő eladásszámokkal, valódi közönségsikert elért „IGEN?” c. kommunikációs társasjáték szerzőjeként. Második játéka, a Mensa HungarIQ-a és 2020-as Osztrák kártyajáték díjat is nyert „SPICY” pedig egymás után zsebeli be a nemzetközi sikereket, az elmúlt év nyarán pl. a német zsűri (Spiel Des Jahres) az „Év legjobb 19 társasjátéka” közé is beválasztotta.

Zoltán és felesége Réka azonban nem csupán innen lehetnek ismerősek: youtube csatornájuk, a Mit Játsszunk? Társasjátékos Vlog Magyarország legnagyobb, kifejezetten társasjátékokkal foglalkozó videós platformja, amely köré egy több tízezer fős, aktívan játszó, felnőtt közösség is szerveződött már.

 

A társasjátékok reneszánsza

A Shoprenter kimutatása szerint Magyarországon a COVID19 járvány időszaka alatt a játékokra elképesztő mértékben nőtt meg a kereslet, mind az e-commerceben, mind pedig a társasjátékos iparban 50 százaléknál is nagyobb gazdasági növekedés volt megfigyelhető. A felnőtt társadalom érdeklődése a játékos, minőségi időtöltés irányában azonban nem csak az eladásszámok tekintetében kiemelkedő, láthatóan egyre több játékos témájú TV műsor és évente több, mint 3500 új modern társasjáték jelenik meg a piacon, kielégítve az egyre növekvő igényt.

A házaspár ezúttal az Uránia nagyszínpadán, a zárt ajtók mögött megszervezett, nagyszabású TEDX METU keretein belül állt színpadra, hogy Magyarországon először TÁRSASJÁTÉKOKRÓL, és azokon keresztül saját élettörténetükről is meséljenek. A bátor és őszinte előadásban a házaspár mesél arról is, hogy a társasjátékok segítségével egy nehéz, depressziós időszakból lábaltak ki együtt, és hogy kapcsolatukat azóta is nap, mint nap közös, játékos hobbijukon keresztül építik.

Az előadás itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=BMpJyTuCE14&t