Princzinger Péter a Sportérték műsorunkban elmondta: 2023-tól nemzetközi szintű csapatként folytatja működését az Epronex-Hungary Cycling Team, amely kontinentális istálló lesz, és elindul a magyar körversenyen, a Tour de Hongrie-n is.

„Ahhoz, hogy az utánpótláskorú versenyzők és szüleik karrierutat lássanak a kerékpárban, tudniuk kell, hogy milyen úton lehet eljutni – akár Valter Attilához, Fetter Erikhez vagy Peák Barnabáshoz hasonlóan – a World Tour mezőnyébe. Ezen az úton egy magyar kontinentális csapat ugródeszka lehet" – fogalmazott a műsorban.

A szövetség elnöke beszélt a ProSeries-licensz három évre szóló elnyeréséről is, ami azt is jelenti, hogy a 2025-ben megrendezésre kerülő jubileumi, 100 éves Tour de Hongrie magyar körverseny is a rangos sorozat eseménye lesz.

Hallgassa meg Mezei Dániel interjúját, amelyben szó volt a magyar kerékpársport kezdeteiről, az elmúlt időszak nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő sikereiről, a további nagyszabású tervekről és a jövő évi versenynaptárról  is.