Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter új költségvetési kiigazítást jelentett be a 2013-as és 2014-es hiánycél elérése érdekében. A kormányzat egyébként nem tartja szükségesnek sem a költségvetési beavatkozást, sem a 2013-as növekedési feltételezés (+0,7%) módosítását. A várakozásokkal ellentétben az intézkedések a költségvetési kiadási oldalát érintik, és első körben nem tartalmaznak adóemelést, így a pénzügyi tranzakciós adó várt (illetve már korábban is tervezett) módosítását sem.
A kormány szerint ennyi már elégséges is lehet a brüsszeli edp-értékelés kellő mértékű javítására, de a csomag – feltételesen, mintegy biztosítékként – két további intézkedés-kört is tartalmaz. Ezzel együttesen a (elsősorban állami beruházás-halasztások révén) a terv kumulált hatása 153, illetve 173 milliárd forint lehet. A csomag szintén feltételes része, ami csak az első két tétel elégtelensége esetén valósulna meg, az adóemelés – itt lehetőségként a tranzakciós adót, az energiaadót és a bankadót említette meg a gazdasági miniszter.
Összességében a kiigazító csomagban pozitívumként értékelhető, hogy első körben a kiadási oldalt módosítja, bár a fő részt adó fejezeti zárolás végrehajtási kockázata a részletek hiányában nehezen megítélhető. A második, különösen pedig a harmadik körnek már negatív növekedési hatásai is lehetnek / lehetnének. A csomag pozitív üzenetet hordoz a kormányzat hiánycéllal kapcsolatos elkötelezettségé illetően, bár a fiskális hitelesség építését továbbra is korlátozhatja, hogy sem a különadók, sem a brüsszeli prognózishoz képest eltérő eredményt előidéző egyéb tételeket illetően nincsenek új intézkedések. Így változatlan maradt a 0,7%-os növekedési feltételezés is – bár ez az első negyedéves GDP-szám (május 15-i) közzététele előtt nem is meglepő. A bejelentés utáni első (írásunk idején semleges) piaci reakció szempontjából az EU május végén várható első reagálása lehet irányadó.