Az, hogy egy adott bort illatosnak vagy éppen jó értelemben véve neutrálisnak nevezünk, az aromajegyein alapszik. A döntés viszonylag egyszerű: ha beleszagolunk, pontosabban illatolunk és intenzív, könnyen megjegyezhető virágos és gyümölcsös jegyeket érezni, akkor az lesz az illatos.

A felsorolásból nekünk sem volt könnyű, de végül az Irsai Olivérre esett a választás: egyrészt mert könnyű tavaszi, nyári borokat lehet belőle készíteni, másrészt mert nemcsak friss, gyümölcsös jellege mellett kimondottan betölti az illatos kategória vezető szerepét. Mindez pedig feljogosítja arra, hogy kora tavasztól, akár késő őszig az egyik legkedveltebb a fogyasztók körében.

A kellemes, parfümös borok világában pedig nem más volt a segítségünkre, mint az első hölgy, aki elnyerte az Év Bortermelője díjat még 2013-ban, vagyis Gálné Dignisz Éva, a Gál Szőlőbirtok és Pincészet borásza. A szigetcsépi önálló, családi pincészet alapjait 2002-ben helyezték el férjével, Gál Csabával. Éva elmondása szerint: „ha bor, akkor egyértelműen szerelem, ha illatos, akkor élmény!"

Gál Márk, Gálné Dignisz Éva és Zilai Zoltán

A vakkóstolóval egybekötött teljes beszélgetés pedig elérhető a Trend FM YouTube-csatornáján, valamint a Podcastgyár by TrendFM applikációban is.