Most pedig irány Tokaj-Hegyalja! A borvidék 87 kilométer hosszúságban foglal helyet 5500 hektárnyi területen, amolyan háromszögben írható le (az abaújszántói és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, illetve a tokaji Kopasz-hegy közötti rész). Ha már Abaújszántó, akkor nem árt tudni, hogy itt gazdálkodik a Palkó házaspár (Gabriella és Norbert), 15 hektáros szőlőültetvényükön klasszikus tokaji fajtákkal. Adásunkban Gabriella volt a vendégünk, akivel egyebek mellett a tokaji borok piacáról, fogyasztási szokásokról, az aszú-szedés velejáróiról, de a kihívásokról is beszélgettünk.

Palkó Gabriella saját bevallása szerint: „én azt gondolom, hogy nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszem, aszú szempontjából meg végképp, tehát mi egy nagyon koncentrált dolgot szeretnénk létrehozni mert, hogy ez a szőlőnek a csúcsa. Tehát az, hogy ha lesz aszúnk, és nagyon szép aszú, akkor abból szeretném a lehető legjobbat kihozni. Illetve én mindig arra gondolok, hogy majd ki fogja bontani – lehet – az unokám, és ez egy üzenet lesz tőlem. És ez az üzenet, az olyan üzenet lesz, amit még úgy tud élvezni, és valamit én tovább tudok adni magamból”.

Gál Márk, Palkó Gabriella, Zilai Zoltán

A vakkóstolóval egybekötött teljes beszélgetés elérhető minden pénteken 19:00-tól a Trend FM YouTube-csatornáján, de megtalálnak bennünket a Podcastgyár by TrendFM applikációval is.