Rádióműsor
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Akár 6 ezer eurónyi támogatás is szerezhető a szellemitulajdon-védelemhez egy uniós pályázatnak köszönhetően. Emellett foglalkozunk a márciusban induló úgynevezett lakáskampánnyal, illetve megtudhatják azt is, hogy több hitelt igényeltek a magyarok tavaly a harmadik negyedévben. Megvizsgáljuk még azt is, hogy miként segíthetik a vásárlókat a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjeggyel ellátott termékek. Gazdasági vonalon ismertetjük a PwC Magyarország felmérésnek eredményeit, amelyben a hazai vállalatvezetőket az üzleti életet átformáló trendekről kérdezték. Az elmúlt napokban egyre több port kavart nemzetközi szinten is Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halálának körülményei, így szakértő segítségével megpróbáljuk kinyomozni a meglehetősen kusza szálakat. Adásunk utolsó részében pedig azzal foglalkozunk, hogy egy skandináv légitársaság április elején lehetőséget biztosít egy olyan repülési élmény lefoglalására, amelynek célállomása ismeretlen. Végül pedig kulturális programjánlóval színesítjük a Reggeli Monitort: a Terror Háza Múzeum ugyanis egész héten programokkal készül a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Gazdaság, orosz-ukrán háború, kultúra: a két útikalauz a műsorvezető Nagy Károly, és a szerkesztő Gál Márk!
- Belehallgatás:
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Petrik Ida, a Modern és Stílusos Vidéki Közösség alapítója lesz Mezei Dániel vendége.
- Belehallgatás:
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
23:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Innovációs nap a Trend FM-en! Ezen a napon bemutatjuk, miben kellene erősítenie a magyar gazdaságnak, ha élen járna a versenyképességben a jövőben. Az árvízhelyzet újabb fázisát most Mosonmagyaróváron vizsgáljuk meg, de innovációs térképünkre is felkerül az árvízhelyzet. Válságapplikáció gyorsíthatja majd itthon is az információcserét, ami a csehországi esőzéseknél már bizonyított. Nem megyünk el a libanoni fejlemények mellett sem, bár a felrobbanó csipogók magyar gyártója eltüntette magát, biztonságpolitikai elemzővel tárgyaljuk ki a lehetséges következményeket. Kriptoverzum is lesz szokás szerint 8 óra után, majd a Fed kamatdöntésének részleteit értelmezzük. Várja önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a csipogó-ügy
A magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye.
- Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a csipogó-ügy
- Jogos kérdés a jogvédelem
- Sürgősen lépnünk kell a felrobbant magyar gyártású csipogók ügyében
- Reális lehet a 4%-os gazdasági növekedés jövőre?
- Gőzerővel zajlik az árvízre való felkészülés Szentendrén
- Pusztító villámárvíz: egyik óráról a másikra az emeletekig ért az áradás
- Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
- Árvízhelyzet: hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni
- Befékezett az építőipar, vannak még rejtett tartalékok?
- Tomán Szabinának még nem érte meg női vállalkozókba fektetni
- Fintech Világa: újra fintech IPO következhet?
- Mitől sikeres egy nő a férfiak által dominált üzleti világban?
- Ítéletidő Ausztriában: továbbra is magas a készültség
- 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az áradás, mint 2013-ban
- Airbnb: Terézváros elindíthat egy lavinát? Így reagált a polgármester
- Vasúti káoszt is magával hoz a dunai árvíz
- Nagy port kavart a terézvárosi szavazás
- Siratni kell-e a magyar hagymát?
- Vacsora helyett már a séfet is házhoz rendelhetjük
- Rekordközeli árhullámra figyelmeztet a vízügy
- SAP-átállás: akár 2 milliárd forintba is belekerülhet
- Ülésezett az operatív törzs, harmadfokú a készültség a budapesti Duna-szakaszokon
- Lazított az EKB, lassult a magyar infláció
- Magyarország legjobb munkáltatói között a Yettel
- A visszaváltási rendszer beteheti a kaput az újratöltésnek?
- Bevethető az AI a vállalatirányításban
- Minden idők legdrágább és legerősebb konzolját jelentette be a Sony
- Szijjártó Péter: ázsiai befektetők diktálják a tempót
- Rómeó Pogány Indulóra táncol
- Virágzik a feketepiac Európában és Magyarországon is
- A 4iG-val erősít az RTL Magyarország
- Rákapcsoltak a hibridautók
- Kriptoverzum – Monetáris politika a blokkláncban
- Hogyan lehetünk részese a robotikai forradalomnak?
- Érdekes stratégiát követ az Európai Központi Bank
Friss hírek
-
Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a csipogó-ügy
A magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye. -
Jogos kérdés a jogvédelem
Hogyan lehetünk biztonságban a mindennapokban kifejezetten a jogi ügyeinkben? Miként érvényesíthetjük vitás esetekben az igazunkat? -
Sürgősen lépnünk kell a felrobbant magyar gyártású csipogók ügyében
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a magyar terrorelhárító szerveknek sürgősen ki kell derítenie a Bejrútban felrobbant csipogók állítólagos magyar gyártásának minden részletét. -
Reális lehet a 4%-os gazdasági növekedés jövőre?
A Prémium Kategóriában Virovácz Pétert, az ING vezető makrogazdasági elemzőjét a hazai inflációs folyamatokról, a költségvetési hiányról, a forint várható mozgásáról kérdeztük. -
Gőzerővel zajlik az árvízre való felkészülés Szentendrén
Önkéntesek hétfő óta pakolják a homokzsákokat olyan részeken, ahol nincs mobilgát.