1. 23:00
  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Egyre jövőtudatosabbak a magyar vállalatok, de motivációjuk eltérő, mint a külföldi hátterű cégeké – ez derül ki a Siemens Zrt. kutatásából. Adásunk első perceiben az is kiderül, hogy a megkérdezett cégek több mint fele rendelkezik fenntarthatósági rendszerrel. 7 óra után az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese lesz a vendégünk, akivel a magyarok takarékossági szokásáról is beszélgetünk. 8 óra után már nemzetközi vizekre evezünk, és szakértő segítségével megvizsgáljuk a brit kormány új programtervezetének részleteit. Idehaza javában tart a blue chipek harmadik negyedéves jelentései: így szó lesz a Richter, valamint a Magyar Telekom eredményeiről is. Számokban ezen kívül sem lesz hiány, ugyanis a szeptemberi kiskereskedelmi adatokat elemezzük. A változások tükrében hallhatnak arról is, hogy február elsejétől a kilenc személyesnél nagyobb autóbuszoknak is használatarányosan kell majd fizetniük az útdíjat, méghozzá nemcsak az autópályákon, hanem a gyorsforgalmi utakon is. Végül pedig: veszélyben Olaszország, mint bor nagyhatalom, illetve ha november, akkor Movember. A részletekért tartsanak velünk. Várja Önöket a műsorvezető Nagy Károly, és az adás szerkesztője Gál Márk.

    Belehallgatás:
  3. 10:05
  4. 11:05
  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 13:35
  9. 14:05
  10. 15:05
  11. 15:35
  12. 16:10
  13. 17:05

    A Nap Vendége

    Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke, a VOSZ társelnöke. A műsorvezető Lakatos László.

    Belehallgatás:
  14. 18:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-09 00:05:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Most már hivatalos: a háztartási és piperecikkekre is bevezeti a kormány az árrés stopot- A reggeli monitorban a pontos részleteket a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondja el. Szó lesz arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagok elenyésző hányada szánja pénzét ingatlan célú beruházásra, vásárlásra, felújításra, inkább gyűjt a nyugdíjára. Beszámolunk arról is, hogy a februári csökkenés után márciusban sem tudott nőni az ipari termelés volumene, és az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia előtt tisztelgő „A Varázshatalom – Tudás, Közösség, Akadémia” című kiállításról is. A független pénzügyi tanácsadó beszél arról, hogy alááshatja a Google dominanciáját a keresési piacon, hogy az Apple már javában vizsgálja a Safari webböngésző átalakításának lehetőségeit, és arról, hogy ennek híre, hogyan mozgatta meg a részvényárakat, majd az Erste vezető elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, M. Szűcs Péter.

2025-05-09 06:35:00

Zenei válogatás

2025-05-09 11:05:00

Monitor

2025-05-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-05-09 13:35:00

BorMárka

2025-05-09 14:05:00

Krízisek és Pofonok

2025-05-09 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-05-09 15:05:00

Fintech Világa

2025-05-09 16:05:00

Prémium Kategória

2025-05-09 17:10:00

A Nap Vendége

2025-05-09 18:05:00

A Nap Vendége

Tímár Ádám, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója. A műsorvezető Oláh Andrea

2025-05-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-09 19:05:00

Friss hírek