Rádióműsor
-
00:05
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Szállás, utazás, fürdők. A közelgő hosszú hétvége szinte elengedhetetlen kellékei. Ezek mindegyikéről szó lesz a Reggeli Monitor adásában. A Budapesti Békéltető Testületnek ugyanis a légiközlekedéssel kapcsolatos szabálytalanságok mellett, a különféle egzotikus országokba szóló utazási csomagok értékesítéséből származó problémák adják a legtöbb ügyszámot. Jó hírekkel is szolgálunk, ugyanis a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója szerint a téli időszakban is üzemelni fognak a fővárosi fürdők, így nem kell bezárásoktól tartani. Ezt pedig azzal fokozzuk majd, hogy a szallas.hu összesítése alapján a hotelek 99 százaléka nem tervez végleges bezárást. Ezen kívül hallhatnak majd arról is, hogy megélhetési kalkulátor segíti a szakszervezetek bértárgyalásait. 7 óra után a pénzügyekről érthetően rovatunkban ezen a héten arról számolunk be, hogy az energiafelhasználás csökkentése és a fenntarthatóság növelése érdekében nagyobb energiahatékonyságra van szükség - legalább is ez a Takarék Index egyik fő következtetése. Megvizsgáljuk még az Intrum és a GKI reprezentatív felmérésének eredményeit, adásunk utolsó részében pedig arról is beszélünk, hogy az állami erdők vonatkozásában meghirdetett Tűzifaprogram mellett külön figyelem irányul a magánerdőkben termelt faanyag hasznosítására. Végül pedig az Eurostat jelentését elemezzük a Nébih Maradék nélkül program kutatási koordinátorával, ugyanis megtudhatjuk, hogy 2020-ban az Európai Unióban lakásonként több mint 120 kilogramm élelmiszer ment kárba. Emellett a szokásos tőzsdenyitással is várjuk Önöket, valamint ha csütörtök, akkor Kriptoverzum rovatunk is jelentkezik, ahol mondhatni, hogy ezúttal egy igazi hekker lesz a stúdióban. Kezdjék a reggelt a Trend FM-el; a műsor házigazdája, Imre Lőrinc
-
12:05
-
12:35
-
13:35
-
14:05
-
15:05
Szenzor
A műsor első felében a Motorola összecsukható modelljéről, valamint a Honor és a Realme új készülékeiről esik szó, a második blokkban pedig teszteljük a CAT S53-at, amely egy strapabíró, 5G-s okostelefon.
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Üveges Zoltán, a Raben értékesítési és marketing vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
19:05
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Friss hírek
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő. -
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon.