Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Kis mértékben, mindössze 0,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma júliusban idehaza - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Ezzel szemben Európában visszaesett a kiskereskedelmi forgalom – közölte az Eurostat. Egyelőre nincsenek tömeges visszamondások a belföldi utazások kapcsán – mondta a szallas.hu sajtószóvivője. A nyáron tapasztalt dráguló szálláshelyek mögött a magas kereslet állt – erre hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének ügyvezető társelnöke. Áremeléssel kompenzált az ipar. A termelői árak 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly júliusi értékeket . Tízből kilenc ember döntött már úgy fizetés során, hogy nem fejezi be az adott online vásárlást. Nem volt ugyanis elégedett a rendszerrel. És sok minden más péntek reggel a Monitorban, Nagy Károllyal.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig a SOUL History 188. adásába visszatér a Soul szívű lemezgyűjtő, autószerelő mérnök, extrém vízi sportoló és eszköz fejlesztő Albrecht Zoltán. Zoli ma is lemezestáskájával érkezik, így az összes bakelitet Ő hozza pikáns történetekkel és vicces párhuzamokkal az autó- és filmiparral, de még a vízi sportokkal is. Fancesconak túl sok babér ma sem terem, hacsak nem a műsor végi újabb DISCO... A Keresztes Tibor – Dj.Cintulával készített extra adás pedig az alábbi linken hallgahtató vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-5?vad-17epiz?d-186ad?s-sh-extra-48-r7-20200827-keresztes-tibor-dj-cintula/ Lazítsanak Velünk!
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
Nem meglepő a piacok korrekciója, hiszen egyre több technikai indikátor utalt arra, hogy túlvettek a részvények, különösen a technológiai szektor papírjai. Ennek ellenére az alacsony kötvénypiaci hozam, a pénzbőség és a javuló makrogazdasági adatok tovább táplálhatják a részvénypiaci ralit - mondta Vörös Benedek, a Generali Alapkezelő portfólió-menedzsere. A szakértő arra számít, hogy arany piacán a következő időszakban ismét láthatunk majd egy felívelő trendet, de a magyar börzéről és a régiós, értékalapú részvények közül is érdemes még szemezgetni. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.
-
18:05
A Nap Vendége
Lakatos Péter, a Videoton Holding Zrt. társ-vezérigazgatója. A műsorvezető Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.
- Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
- Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
Friss hírek
-
Hogyan mentenek életet az autók aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat. -
Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
Minden változatlan, maradt a hazai alapkamat, és nagy meglepetés lenne, ha a következő hónapokban lazítana a Magyar Nemzeti Bank. Közben záporoznak az amerikai cégek gyorsjelentései, amelyek továbbra is arról árulkodnak, hogy összességében jó állapotban van az amerikai gazdaság. -
Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
Tudja meg, hogyan juthatnak a kis- és középvállalkozások akár 200 millió forintos tőkebefektetéshez – jellemzően fedezet és önerő nélkül! A Trend FM-en egy teljes napot szenteltünk a Demján Sándor Tőkeprogramnak. -
Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
A 2024-es év fordulópontot hozott a geotermikus energia szektorában. Európa-szerte stabilizálódott a piac, tovább fejlődött a technológia, és sorra indultak új beruházások a földhő-alapú energiatermelés területén. -
Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
A Fintech Világában a kriptopiac múlt heti ámokfutását vettük górcső alá: percek alatt történelmi léptékű likvidálási hullám söpört végig a szektoron.