Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2,7 százalékos éves inflációt mért a KSH januárban. A szezonális hatásoktól megszűrt maginfláció pedig a jegybanki cél fölött, 3,2 százalékra nőtt, 0,4 százalékkal gyorsabban, mint decemberben. Az 50 négyzetméternél nagyobb alapterületű használtlakások piacát pörgetheti fel a kibővített CSOK- mondta az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője. A módosításokkal a kétgyerekes családok 10 millió, a három- és a többgyerekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe használt lakás vagy ház vásárlására a csaknem másfél millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett. Piaci alapú hitelelbírálás szükséges ahhoz, hogy a házasságkezdési támogatás ne hozzon kockázatokat a rendszerbe – mondta a Bankmonitor ügyvezető igazgatója. Sándorfi Balázs szerint nem várható, hogy a 10 millió forintos hitelt tömegesen befektetésre fordítsák. Túlszárnyalta a 2017-es rekordévet a hazai turizmus. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 3,8 százalékkal nőtt tavaly a szálláshelyek vendégforgalma, miközben a szektor összes bruttó árbevétele több mint hat százalékkal emelkedett. Tavaly rekordbevételt, 315 milliárd forintot könyvelt el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Idén a legfontosabb feladat a közúti ellenőrzés fejlesztése lesz – mondta a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón. Bartal Tamás szerint a tehergépjárművek között majdnem 53 százalék a külföldiek aránya, akik a 77 százalékát adják a pótdíj befizetéseknek. A biztosító társaságok is megérzik a szerelőhiányt. A Europ Assistance Magyarország kommunikációs vezetője elmondta, hogy egyre többen kötnek a lakásbiztosítás mellé kiegészítő gyorsszervíz szolgáltatást is, hogy biztosan időben kiérkezzen a villany, gáz vagy vízszerelő a helyszínre. A kapacitáshiány miatt viszont a társaságoknak is egyre nehezebb megfelelniük a szerződésben foglaltaknak. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
10:05
-
12:00
-
12:35
-
13:35
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Madár István közgazdász, vezető elemző. A riporter Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
A tárlaton négy alsó-ausztriai művész – Eduard Angeli, Franziska Maderthaner, Rudolf Leitner-Gründberg és Johann Berger – nagyméretű művei láthatók.
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
- Tarjányi Péter: kemény hónapok jönnek, az orosz fél felgyorsítja nyári hadjáratát
- Nyári élményterápiás táborok a fóti lovasközpontban
- Így válthatók pénzre a nagy ötletek
- Jól vizsgázott az AutoWallis
- Flottapiaci fordulat: olcsóbb autókat keresnek a vállalatok
- Szinetár Miklós az Enyhe katarzisban: Van, akinek nem érdeke, hogy béke legyen
- Kiss Ambrus: Nem attól lesz fenntartható a fővárosi büdzsé, ha a 134-es busz kevesebbet jár
- Ismét csúcsokra tört a BUX - Erősödő indexek és új kibocsátások a BÉT-en
- Új vezető a Merkantil Bank élén
- Tömeges elbocsátások: ezúttal Gyöngyöstarjánban küldenek el 165 embert
- A hazai innováció katalizátora a NIÜ
- Bukott banki applikációk és eltűnt milliárdok
- Ez is a soproni sör titka
- Mini otthon, maxi ár – Hódítanak a minilakások Budapesten
- Magyar származású a Bitcoin alapítója?
- A magasabb családi kedvezmény a lakásvásárlásnál is előnyt jelenthet
- Ma folytatódik a Dunaferr dolgozóinak a tömeges elküldése
- Nyílt kártyákkal játszik Trump, de jöhetnek még meglepetések
- Eddig verseny tárgya volt, most már csak a törvény ösztönzi a zöldítést
- Újraindul a startupperek és kutatók Gyorsítósáv pályázata
- Legalább 3 órával korábban ajánlott a reptérre érkezni a nyári csúcsszezonban
- A mezőgazdaságban volt a legnagyobb drágulás, ami tovább ronthatja az inflációt
- Eddig nem látott méretű tüntetés Szerbiában - így látja a szakértő
- Korábban jön a hazai dinnyeszezon
- NATO-csúcs: mekkora ára lesz az 5%-os ígéretnek?
- Maradt fantázia a budapesti új lakásokban: borítékolható a további áremelkedés
- 13 nyári élmény, amit nem találsz meg minden útikönyvben
- Újabb fronton indulhat a harc – Jöhet a vámháború a következő felvonása
- Tanácsadás 2.0: AI, LegalTech és az ügyvédi kompetencia határai
- Tragédiához vezethet a türelmetlenség az utakon
- Hipnotikus, balettszerű mozdulatok 30 méter magasban a Szigeten
- Se nem vidéki, se nem városi – se nem alter, se nem metál? Czutor Zoltánt kérdeztük
- Újabb veszély: kell-e félni a sertéspestistől?
- Megnyílik Budapest legnagyobb LEGO üzlete a Westendben
- Több százezer vállalkozás érintett – Júliustól jön a kötelező e-számlázás!
- Megfejtettük, ki Satoshi Nakamoto?
- Így támogatja a Rail Cargo Hungaria a MOL Tisza Site vasúti logisztikáját
Friss hírek
-
A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
A tárlaton négy alsó-ausztriai művész – Eduard Angeli, Franziska Maderthaner, Rudolf Leitner-Gründberg és Johann Berger – nagyméretű művei láthatók. -
Tarjányi Péter: kemény hónapok jönnek, az orosz fél felgyorsítja nyári hadjáratát
A biztonságpolitikai szakértő szerint a következő négy hónapban kemény időszak köszönt be, és Oroszország minél több területre kíván betörni. -
Nyári élményterápiás táborok a fóti lovasközpontban
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex élményterápiás táborokat szervez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában. -
Így válthatók pénzre a nagy ötletek
Ígéretes, piacképes projektek valósulhatnak meg a Proof of Concept (PoC) pályázat keretében. -
Jól vizsgázott az AutoWallis
A Scope Ratings a magyar tőzsde autós vállalatának és adósságának besorolását stabil kilátások mellett erősítette meg.