Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Egészségügy – hiány és pazarlás egyidőben. Így lehet jellemezni az ágazat egészét a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetője szerint. Ugyanakkor úgy véli, hogy Az esetek nagy részében feleslegesen veszik igénybe a szülők a kórházi szakorvosi ellátást gyermekük gyógyításánál. Lassult az infláció novemberben Magyarországon. 3,1 százalék lett. Az elemző szerint az adat megerősíti a jegybankot abban, hogy kitartson a lazító politikája mellett. Tovább csökkent a panellakások átlagos értékesítési ideje. A meghirdetett budapesti panellakások ma 48 nap alatt találnak gazdára, egy héttel hamarabb, mint 2017-ben. Több, mint 3 százalékkal nőtt a mezőgazdaság kibocsátása idén, a tavalyi visszaesés után. Az állattenyésztés pörgött jobban. Ezek mellett külgazdasági újságíró kollégánkkal megvizsgáljuk, mi mozgatja a közvéleményt a tengerentúlon. Az arany piacáról is hallhatnak egy érdekes beszélgetést, az equilor elemzőjével végigtekintjük a francia eseményeket, az Erste stratégája pedig egy jövő évi kitekintővel érkezik a stúdióba. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
10:05
-
12:00
Monitor
Botrányos parlamenti ülésen fogadták el az úgynevezett Túlóra törvényt az Országgyűlésben. Az ellenzéki képviselők nem akarták felengedni a parlamenti pulpitusra Kövér László házelnököt. Emiatt félórás csúszással kezdődött az ülés. Az Országgyűlés elnöke végül is nem az elnöki pulpitusról, hanem a parlamenti patkóból nyitotta meg az ülést. Majd Latorcai János alelnök kezdte meg az ülés levezetését. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarország képviselői és néhány független képviselő sípolással és füttyel tiltakozott az alternatív ülésvezetés ellen, de a szavazás elindulását nem tudták megakadályozni. A Fideszes képviselők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, ugyanis sorfallal védték Latorcai Jánost. Kerekasztal megbeszélést sürgetne a Túlóratörvénnyel kapcsolatban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete és az Összefogás Szakszervezetei. A szakszervezeti vezetők szerint az új túlmunka-szabályozás 4,5 millió ember munkájára lenne hatással, úgy, hogy annak hosszútávú következményeit most még nehéz felmérni. Az érdekvédők szerint nemcsak a túlóra törvény aggályos, hanem az állami alkalmazottakra vonatkozó új jogszabályok is. A sarkvidéki régió infrastruktúrájának csaknem háromnegyedét, milliók életét veszélyezteti az állandóan fagyott területek olvadása egy finn tanulmány szerint. Utak, vasúti pályák, de értékes olaj és földgázmezők, illetve a hozzájuk kapcsolódó vezetékrendszer mehet tönkre a talaj mélyebb rétegeinek megolvadása esetén. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint a folyamatot nem lehet visszafordítani, még a Párizsi Egyezmény betartása sem garantálja a permafrost területek fagypont alatti hőmérsékletét. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
12:35
-
13:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Új bejáratot kap az Aquincumi Múzeum, ezért feltárták a leendő építkezés helyét. Itt húzódott ugyanis az antik város legfontosabb útja. Az ásatás során kiderült, hogy bizony kátyúztak a rómaiak is. Ezután a Mátyás király várai című kiállítás megnyitóján járunk a Magyar Nemzeti Múzeumban. Bár csak most nyílt meg, sietnie kell annak, aki látni akarja, hiszen hamarosan Kárpát-medencei turnéra indul a tárlat. A riportban bepillanthatunk a történelmi makettkészítés kulisszatitkaiba. Megtudhatjuk, merre tart a virtuális rekonstrukciók fejlődése. Végül a most megjelent Visegrád évezredei és Királyok Visegrádja című könyvek kapcsán kiderül, hogy a hasonló téma dacára lehet két teljesen különböző kötetet írni a hajdani uralkodói székhely történelméről.
-
14:35
Gyűjtő
Nem ördögtől való gondolat: botmixer helyett megfizethető kortárs fotó, grafika vagy festmény a karácsonyfa alá... ! Kortárs művészeti vásár a Resident Art Budapest szervezésében az Ateliers Pro Arts Art Center / A.P.A.Galéria-ban. Vendégeink Schneller János és Bánki Ákos , a szervezők ma 15:35-től a Gyűjtőben. Műsorvezető: Kata Gereben.
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium, költségvetésért felelős államtitkára. A riporter Szajlai Csaba.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
A Mandoki név Budapesttől, Londonig, New Yorkon, Los Angelesen és Tokión át egészen Clevelandig visszhangzik.
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor - és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
- Orosz-kínai gigamegállapodás az energiapiacon, a magyar GDP alig-alig növekszik
- Fake news, deepfake: kereszttűzben az AI
- Megindult a roham az Otthon Start hitelért, óriási a verseny a bankok között
- Kampány az italos kartonokért: dobd a sárga kukába, ne a szemétbe!
- Maffiavezérek és titkosszolgálatok, kaszinók és forradalmárok
- Budapest hozta a kötelezőt, a Balaton gyengébb szezont zárt
Friss hírek
-
Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
A Mandoki név Budapesttől, Londonig, New Yorkon, Los Angelesen és Tokión át egészen Clevelandig visszhangzik. -
A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
Hiába nagyobb a nap melege, idővel ez kontraproduktív a napelemek teljesítményére. Ugyanis mint minden elektromossággal működő dolog ezek is túlmelegedhetnek, és emiatt veszítenek teljesítményükből. Ha nincs szél, hűteni kell őket. -
Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
A cégcsoport megvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. többségi, 74 százalékos részvénycsomagját. Ezen kívül 1789 forintos ajánlati áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó részvényekre. A tranzakció közel 25 milliárd forintos értékét a társaság saját tőkéből és hitelből finanszírozza. -
Ez a bor - és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
Kevés borászati termékünk világhírű igazán, de a zempléni tölgyből készült hordó valóban az. -
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet.