Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Versenyképességi fordulatra van szükség Magyarországon – hangzott el a Figyelő Top 200 pénteki konferenciáján. Ennek elkerülhetetlen eleme, a devizaadósság további csökkentése Matolcsy György szerint. Megvan a központi akarat az ipar fejlesztésére és már látszik is ennek jele a gazdasági növekedésben - mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke a Trend FM-nek. Mindeközben van azért probléma is: versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság, mert nem működik energiahatékonyan – mondta az Eon igazgatóságának tagja. Jelentős az elmaradása a hazai mikro, kis-és középvállalkozásoknak az ügyviteli rendszerek területén Európában - mondta el a Számlázz.hu szolgáltatás-fejlesztési vezetője. Bár jövőre jelentősen változik a cafeteria rendszere az adóváltozások miatt, a magasabb közterhek sem tántorítják el a nagyobb vállalatokat a korábbi juttatások szinten tartásától – derült ki az Edenred nevű, kifizetésekkel foglalkozó nemzetközi vállalat kutatásából. Rizikó, hogy mindössze a Szojuz hordozórakéta tud embereket az űrbe juttatni – reagált a C3S űripari Kft ügyvezető igazgatója arra a hírre, hogy hónapokra felfüggesztették az űrhajós küldetéseket. Hétfőn Szűcs Péter várja Önöket!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
15:05
-
15:35
-
16:35
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Sághy Krisztina, a TED magyarországi TEDxConversations program nagykövete, vezetője, egyben az Art2B Media ügyvezetője. A riporter Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról.
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
Friss hírek
-
Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
Tízéves stratégiai gázkereskedelmi megállapodást kötött a Shell Energy és az MVM Csoport gázkereskedő cége 2026-tól évi 200 millió köbméter földgáz szállításáról. -
Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
Nap mint nap dőlnek be befektetők az 1000 százalékos növekedéseknek, amelyek szempillantás alatt válnak értéktelenné. -
Nemzetközi díjat nyert a BÉT
A „CEE's Best Exchange for Financial Literacy", azaz a Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje kategóriában kapott elismerést a Budapesti Értéktőzsde. -
Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
A szeptember elején indult hitelprogram az új lakások piacát is felrázta, és a jövőben további bővülés várható az ingatlan.com elemzése szerint. -
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.