Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Pesszimistábban állnak az elemzők az Apple-höz, a Goldman Sachs 124 dollárra csökkentette a telefongyártó részvényeire adott célárat – erről is szó lesz a reggeli Monitorban. Új piacon száll versenybe Magyarországon a Vodafone, a tervek szerint elsősorban a nagy- és középvállalatoknak nyújtanak majd vezetékes szolgáltatásokat. Változatlanul pörög a kiskereskedelem. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom áprilisban az előző év azonos hónapjához képest, naptárhatástól megtisztítva a növekedés volumene 6,4 százalék volt. Itthon mintegy 120-200 ezer bérelhető lakóingatlan lehet összesen a piacon – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, erről is hallhatnak egy interjút. Beszámolunk arról is, hogy Új fejlesztéssel teszi hatékonyabbá és gyorsabbá az álláskeresést a Profession.hu. Ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket a műsorvezető Nagy Károly!
-
11:05
Menni-Enni
Hétfőn 11 és 13 óra között ismét Menni-Enni a Trend Fm hullámhosszán. A 2 órás magazinműsor első felében úti célunk Franciaország lesz és az apropót nem csak a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa Bajnokság adja. A déli hírösszefoglaló után aktuális híreket, érdekességeket hallhatnak a gasztronómia és a turizmus világából, majd a Tetovált Séffel, azaz Serényi Zsolttal szolgálunk újabb ötletekkel és tanácsokkal a kezdő és a már profi grillezőknek. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető: Buza Sándor.
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
15:35
Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval
2016 első negyedévében tovább nőttek az árak. Használt társasházi lakásoknál az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva az árnövekedés mértéke megközelítette a 30 százalékot, egyes belvárosi kerületekben pedig meghaladta azt. Új társasházi, valamint panellakásoknál 25 százalékos növekedés tapasztalható, míg a családi házaknál 15% alatt maradt a fajlagos árak átlagos emelkedése. A mai műsorban arról is kérdezem az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, hogy milyen piaci folyamatokra számít az év további részében.
-
16:05
-
17:10
Sportérték Mezei Dánellel
A világon élni csak hősként érdemes! Ezt állítja könyvében Kulcsát Tibor, a Kulcs-Soft tulajdonosa, aki Litkey Farkassal érkezik hétfőn délután a Trend FM 94.2 stúdiójába. A balatoni Kékszalag versenyt 11 alkalommal megnyerő vitorlázó és partnere egy kapcsolatról, egy kölcsönös hasznon és emberi szimpátián alapuló barátságról és egy csodálatos versenyről beszélget a műsorvezető, Mezei Dániellel. Szó lesz a múltról, győzelmekről, a sikerhez vezető útról, de az utánpótlás, a Balaton "érzés" és a magyar vitorlázás is terítékre kerül. Sportérték a Trend FM-en, Mezei Dániellel.
-
18:05
Hétfő - Egy nő Pataki Zitával
Brózik Klára színésznő, tréner.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.