Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:36
-
11:05
Menni-Enni
Hétfőn 11 és 13 óra között ismét Menni-Enni a Trend Fm hullámhosszán. A 2 órás magazinműsor első felében hazánk legnagyobb motoros eseményéről, a 17. Harley Davidson Open Road Fest érdekességeiről beszélgetünk, és bemutatkozik a helyszínen fölállított Harley Davidson múzeum is, melynek létrejöttéhez nagy segítséget nyújtott az alapító Davidson család. A déli hírösszefoglaló után megtudjuk, hogy milyen fejlesztéseket hajtottak végre Európa egyik legnagyobb turista útvonalán, a Kék Túra vonalán, majd grillezünk és barbecue-zunk – mert nem mindegy - egy jót Serényi Zsolttal. Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető: Buza Sándor.
-
13:00
Monitor Nagy Károllyal
Az év eddigi hónapjai nem igazán a fejlett piacok nagy emelkedéseiről szóltak. Szakértők szerint főleg a nagy növekedést ígérő informatikai szektorban lehetett jó vásárt csinálni egy-egy részvénnyel, de akár 20-40 százalékos bukás is összejöhetett. Csak a fővárosban közel 10 ezer új lakóingatlant készítenek elő a Családi Otthonteremtési Kedvezmény hatására – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Ebből 7-8 ezer épületet a nagy ingatlanfejlesztők építettnek fel. Az idei első negyedévében ugyanakkor a beruházások jó nagyot zuhantak. A volumen 9,6 százalékkal múlta alul a tavalyi első három hónap eredményét. A kőolaj átlagárának minden, dolláronkénti erősödése 40 millió euróval növeli az OMW nyereségét, a társaság saját becslése szerint. Az osztrák olajipari cég bejelentette, hogy idén 45 millió dolláros beruházást indít Pakisztánban. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
15:36
Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval
Hogyan változott a lakosság hitelfelvételi kedve, és a bankok hitelezési hajlandósága az utóbbi egy évben? Az alacsony betéti és hitel kamatok mi módon befolyásolják az ingatlanpiaci folyamatokat? A mai műsorban több más mellett ezeket a kérdéseket is érintjük vendégemmel Bánfalvi Lászlóval, az Otthon Centrum Hitel Center vezetőjével.
-
16:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Az Öngondoskodó ma a" Dolce Vita" témakörét járja körül. Takarékoskodás,előre tervezés,mikor,miből,milyen célból...Szakértő vendégem Körtvélyesi Zoltán a CONSEQUIT pénzügyi tanácsadó zrt. vezérigazgatója. Mi az a tanszferárazás, mi a jelentősége, és miért egyre fontosabb adózási kérdés? Szakértőnk Szmicsek Sándor nemzetközi adószakértő a MAZARS Hungary partnere.
-
17:10
Sportérték Mezei Dánellel
Szenzációs győzelem a magyar ralikrosszos Szabó Krisztiántól Angliában. Egy híján maximális ponttal távozott a korábbi autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián Lydden Hillből, a Super 1600-as Európa-bajnokság második állomásáról. A magyar versenyző a döntőben idei első, ralikrosszos pályafutása második győzelmét szerezte és vezeti az Európa-bajnokságot. Ráadásul - köszönhetően a rengeteg magyar vendégmunkásnak - hazai pályán, több száz magyar előtt versenyzett a pilóta, aki a reptérről egyenesen a Trend FM stúdiójába érkezik. Valódi Sportérték, hétfőn délután 17 óra 10 perctől a Trend FM-en, Mezei Dániellel.
-
18:05
Hétfő - Egy nő Pataki Zitával
Mantuano Mónika, HP nagyvállalati marketing menedzser, UNICEO alelnök.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.