Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Nestával
Inkább csak szimbolikus Gibraltár szerepe a britek esetleges uniós elszakadásában, ennél jóval komolyabb problémája is lehet a briteknek. Például az angol font jelentős gyengülése. Az angol fennhatóságú délnyugat-európai Gibraltár mégis tart attól, hogy Spanyolország lezárná a közös határokat előle, ha megvalósul a britek kilépése. A kőolaj átlagárának minden, dolláronkénti erősödése 40 millió euróval növeli az OMV nyereségét, a társaság saját becslése szerint. Az OMV bejelentette, hogy idén 45 millió dolláros beruházást indít Pakisztánban. Csak a fővárosban közel 10 ezer új lakóingatlant készítenek elő a Családi Otthonteremtési Kedvezmény hatására – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Ebből 7-8 ezer épületet a nagy ingatlanfejlesztők építettnek fel. Az idei első negyedévében ugyanakkor a beruházások jó nagyot zuhantak. A volumen 9,6 százalékkal múlta alul a tavalyi első három hónap eredményét. Szó lesz arról is, hogy lassan tarthatatlanul zsúfoltak az amerikai repterek a megnövekedett biztonsági ellenőrzések miatt. A világ egyik vezető zenei stream cégénél, a Spotify-nál, évente duplájára emelkedik a dolgozók fizetése, pedig az iparág folyamatosan küzd a létért. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket, Nagy Károly, Nesta és Tóth Anna.
-
13:05
-
13:35
-
14:35
-
15:05
M2M Zóna
Adásunkban Kishonti Lászlóval, az AdasWorks alapító-ügyvezetőjével fogunk arról beszélgetni, hogy egy magyar technológia miképp segítheti az önvezető autók elterjedését és milyen módon történhet meg, hogy egyre több helyen egyre több jármű emberi beavatkozás nélkül közlekedjen.
-
15:35
-
16:05
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Mészáros Csaba, az EVOPRO csoport elnök-tulajdonosa. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.