Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
Egy szaúdi befektetői alaptól kap pénzt tőkeemelésre az Uber. A szuverén alap 3,5 milliárd dollárral száll be a mobil-applikációs taxi-szolgáltatóba. Travis Kalanick az Uber vezérigazgatója szerint a beruházással új piacokra is be tudnak lépni. Jóval olcsóbb a gázzal hajtott autók üzemeltetése, mint a benzineseké – mondta a Trend FM-nek a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület elnöke. Akár 40 százalék is lehet a megtakarítás. A gázüzeműeknél is jóval gazdaságosabb az elektromos autók fenntartása, mert egyelőre ingyenesen feltölthetőek. A szakember szerint azonban ez csak átmeneti állapot. A Magyar Nemzeti Bank változtat a tőzsdei kibocsátók ellenőrzésének gyakorlatán. Az MNB együttműködik majd a kibocsátók által megbízott könyvvizsgálókkal, előzetes jelzés nélkül helyszíni ellenőrzéseket tart majd, és részt vehet a társaságok közgyűlésein. Több hazai könyvkiadó kerülhet a csőd szélére egy újraértelmezett iparűzési adószabály miatt. Több százmillió forintos, nem várt kiadása lehet a könyvszakmának, mert nem vonhatják le költségként a nyomdakiadásokat. Közben nehéz érvényesülniük a kezdő íróknak a könyvpiacon. A kiadók a már befutott szerzőket részesítik előnyben, emiatt egyre többen a magánkiadás mellett döntenek. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja önöket Szűcs Péter, Sarkadi Szabó Kornél és Tóth Anna.
-
11:05
Soul History
A mai vendégünk Rohánszky János hangmérnök, a P.Box társalapítója, aki a ’70-es évek óta dolgozott többek között a P.Mobil, Edda Művek, Bikini és KFT zenekarokkal.
-
13:05
-
14:05
Rövidítés Mezei Dániellel
Komoly tornára készül a magyar teniszsport. 100 ezer dolláros eseményre kerül sor július 2-tól Pesterzsébeten, a Europe Tennis Center Ladies Openre. Az eseményen komoly versenyzők is elindulnak, ráadásul közvetlenül a torna utáni héten péntektől ugyanitt kerül lebonyolításra a Szlovákia elleni Davis Kupa-találkozó. De nem csak erről, a tenisz nyári ünnepéről lesz szó az eheti Rövidítésben. Juhász Gábor, a szövetség szakmai igazgatója mellett a műsorvezető Mezei Dániel, Gálfi Dalmával is beszélgetni fog, aki a héten komoly elismerésben részesült.
-
15:05
-
16:05
-
16:36
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Kelemen Kálmán, a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető és pénzügyi igazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.