Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:38
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Sarkadi Szabó Kornéllal
A negatív világpiaci folyamatok közepette is ellenállónak bizonyult a magyar piac – mondta a CIB Bank vezető elemzője. Trippon Mariann a Trend FM-nek értékelve rámutatott: a hazai fizetőeszköz is stabil, így ellenállóbb a piaci sokkhatásokkal szemben, a befektetők pedig nem találják sérülékenynek sem Magyarországot, sem a régiót. Mintegy 300 milliárd forintos fejlesztési keret nyílik meg az élelmiszeripar számára az elkövetkezendő években – mondta a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor a Századvég Gazdaságkutató budapesti konferenciáján beszélt arról is, hogy további termékek áfájának csökkentését tervezik, de a költségvetés helyzetére tekintettel kell lenni. Ellentmondásosnak tartja a kormány támogatáspolitikáját és az ágazat teljesítményéhez fűzött igényeket az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója. Szőllősi Réka szerint a feldolgozóipari szereplők többségének napi megélhetési gondjai vannak; a magyar vásárlók többsége ugyanis nagyon árérzékeny. A következő hetekben visszafoghatják termelésüket az európai olajfinomítók. A lépéssel továbbra sem kell lemondaniuk a magasabb profitértékekről – véli az Erste Bank közép-kelet-európai olaj- és gázipari elemzője. Pletser Tamás szerint az olajfinomítókat is nagyban befolyásolja, ha Irán megjelenik a piacon nyersanyagtartalékaival. Az élesedő versenyhelyzet ellenére is teljesülhet a Netflix terve, elemzők szerint. Jövőre az Egyesült Államokban 60-90 millió főre növelné ügyfelei számát az online filmkölcsönzéssel foglalkozó cég. A harmadik negyedéves eredményeket nem fogadták túl jól a befektetők, hiszen az előfizetői kör a vártnál lassabban bővült. Bemutatta legújabb, Model S típusú járművét a Tesla. Az új autóba speciális, robotpilótára hasonlító automatavezérlési rendszert integráltak – mondta rádiónknak az Equilor privát banki igazgatója. Nagy Bertalan hangsúlyozta: az új fejlesztést a Tesla, a tervek szerint, a korábbi modellekre is kiterjesztené. 25 évvel ezelőtt indult hazánkban a mobilszolgáltatás. A mobiltelefónia egy békés forradalommal ért fel a gazdaság területén is – nyilatkozta a Trend FM-nek a Magyar Telekom vezérigazgatója. Christopher Mattheisen rámutatott: a mobilszolgáltatás rohamos fejlődése várható a következő években, ehhez, persze, elengedhetetlen a hálózatok fejlesztése. Ezekkel és más témákkal is várja a hallgatókat a Reggeli Monitor két műsorvezetője: Nagy Károly és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
11:06
Soul History
Legendás előadók és a valaha készített legjobb dalok. Zenei mérföldkövek a mai könnyűzene alapjaiban. A műsorvezető Rota Francesco.
-
13:06
-
14:06
-
15:06
-
16:06
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit kft. ügyezető igazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
- Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
- Átlépte a bűvős határt az Nvidia
- Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.