Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Óriásit hajrázott az amerikai gazdaság a második negyedévben, 3,9 százalékkal bővült a GDP ebben az időszakban, ami több mint három százalékos ugrást jelent az első negyedév 0,6 százalékos emelkedéséhez képest. A fellendülés motorja az építőipari beruházások mellett a belső fogyasztás élénkülése volt. A tízezres után a húszezres is új külsőt kapott, a Magyar Nemzeti Bank szeptember 25-étől fogadja el törvényes fizetőeszközként a megújult bankjegyet. December 14-től kerül forgalomba az új húszezres. A régi és az új húszezresek 2016 végéig párhuzamosan lesznek forgalomban. A jegybank nem tervez új címletet kiadni. Zöldül a Magyar Posta, a vállalat nyár elején kezdett elektromos autók és motorok tesztelésébe, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátását. A járműveket első körben Budapesten, majd a megyeszékhelyeken és nagyobb városokban vetik be. Minden létező szempontból alulmúlta az elemzők várakozását a Blackberry második negyedéves gyorsjelentése. Az elemzők által várt 611 millió dolláros árbevétellel szemben csak 490 milliót tudott összehozni a vállalat, ami 47 százalékos visszaesést jelent, éves szinten. A hétfői Reggeli Monitorban más témákkal is foglalkozunk, például a vasárnapi katalán választás eredményével és lehetséges következményeivel, illetve a legfrissebb japán gazdasági mutatókkal is. A műsorvezető: Nagy Károly.
-
10:40
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként
-
13:06
-
13:36
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként
-
15:05
-
15:39
Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval
Megtorpanni látszik a Budapesti ingatlanpiac lendülete. Míg tavasszal nem volt ritka a felfelé licit sem, és a befektetők sokszor látatlanban lefoglalózták a lakásokat, mostanában, már könnyebb elcsípni egy jónak tűnő lakást még a belvárosban is. Eltűntek a piacról a befektetők, vagy más oka van a piaci lassulásnak? A következő percekben erről is megkérdezem a szakértőt, majd folytatjuk múlthéten megkezdett hőszigetelési sorozatunkat.
-
16:06
-
17:10
-
18:06
Hétfő - Egy nő Pataki Zitával
Klemencz Kata, a LOFFICE közösségi iroda és rendezvény központ egyik tulajdonosa. (ismétlés)
-
19:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
- Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
- Átlépte a bűvős határt az Nvidia
- Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.