Bill Miller, a neves befektető szintén élete egyik legjobb vételi lehetőségeként látja a mostani helyzetet, szerinte az életében eddig 4 nagyszerű vételi lehetőség adódott. Az egyik 1973/74-ben, a második 1982-ben, a harmadik 1987-ben, a negyedik 2008/09-ben. Ez a mostani pedig az ötödik - írja a Danube Capital.
Érdemes megvizsgálni a jelenlegi helyzetet, hogy a főbb indexek grafikonjai árulkodnak-e esetleg további emelkedésről, illetve az elmúlt hetek esése után hogyan alakulnak az értékeltségi szintek.
Mi a helyzet a tengerentúlon?
Az elmúlt hetekben történelmi mozgások voltak a piacokon, a Dow Jones és az S&P500 index néhány nap leforgása alatt akkorát esett, mint utoljára 1987-ben. A Nasdaq Composite-ban pedig akkora mértékű esés alakult ki, amelyre az index történetében még nem volt példa. A volatilitás jelentős növekedése pozitív rekordot is hozott, a 2000 milliárd dolláros amerikai mentőcsomag elfogadása után több mint 11%-ot emelkedett a Dow Jones index, amelyre 1933 óta nem volt példa.
A vezető tengerentúli index, az S&P500 február 19-én még új történelmi csúcson járt, majd elindult az elképesztő esés a tőzsdéken. Egy hónap leforgása alatt 35%-ot esett az index, ez a mozgás bekerült a tőzsdei történelem legnagyobb esései közé. Az S&P500 index március 23-án kialakult mélypontjáról közel 20%-ot tudott emelkedni, és további 4%-os emelkedési potenciál látható a 2730 pontnál húzódó következő erős ellenállásig. Egyelőre a nagy esés korrekcióját láthatjuk, és korai lenne még azt gondolni, hogy nem érkezik újabb negatív hullám a piacokra.
Forrás: Bloomberg
A koronavírus okozta pánik előtt a P/E mutató alapján (árfolyam/egy részvényre eső nyereség) a tőzsdék jellemzően túlértékeltek voltak, vagyis a befektetők további, erőteljes fellendülést áraztak a piacokon. Az esést követően az S&P500 változatlan eredményvárakozással számolt P/E rátája visszatért az átlag alá, így némileg már alulértékeltté vált a tengerentúli tőzsde.
Forrás: Bloomberg, MKB
Mi történt a BUX index-szel?
A BUX index február 20-án közelítette meg a korábbi történelmi csúcsát (46476 pontnál), ahonnan elindult a mélyrepülés. Egy hónap alatt 37%-ot csökkent az árfolyam és 28980 pontnál érte el a minimumát az index (2016 októberi mélypont). Innen érkezett visszapattanás az elmúlt két hétben, ezalatt 17%-ot emelkedett az árfolyam. A nagy volatilitás várhatóan a közeljövőben is fennmaradhat, és számítani kell rá, hogy bármikor újból felerősödhet az eladói nyomás, amely akár újabb mélypontot is jelenthet az indexben.
Forrás: Bloomberg
A BUX index esetében a P/E mutató nagyot zuhant, ám míg a tengerentúli piac az esés előtt túlértékelt volt, addig a BUX P/E mutatója a sokéves átlag közelében tartózkodott. Az értékeltség 2011 óta nem látott szintre esett, vagyis jelenleg már alulértékeltnek mondható a hazai piac. Ennek ellenére nem árt az óvatosság, a mostani értékeltségi szint nem jelent feltétlenül azonnali vételi lehetőséget.
A teljes elemzést itt olvashatják el.