Még soha nem fordult olyan elő korábban, hogy negatív kőolajárat jegyezzenek a világpiacon. Emiatt egy időre le is állt a kereskedés, mert a befektetők állásfoglalást kértek, hogy lehet-e 0 dollár alatt kereskedni a termékkel, a tőzsdei vezetés pedig közölte, hogy így is folytatódhat a kereskedés. A több száz százalékos ármozgás nagy fejtörést okozhat az amerikai kormányzatnak is, mert állami beavatkozás híján sok olajtermelő cég mehet tönkre. Szakértők szerint az is előfordulhat, hogy egy időre megtiltják az Egyesült Államokban a külföldi olaj behozatalát. Az viszont nem túl valószínű, hogy az autósoknak fizetnek majd, csak hogy tankoljanak.

Gaál Gellérttel, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjével Nagy Károly beszélgetett.

Bár Európában is sokat esett a Brent kőolaj ára, nem valószínű, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan itt is negatív kőolajár alakulna ki. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint az európai energiahordozónál nincsenek akkora spekulációs ügyletek, hogy ez megtörténjen. A kőolajtározók sem olyan szűkösek, mint Amerikában. A járványügyi korlátozások viszont egyre erőteljesebben érződnek a hazai kutaknál. A jelentős áresés ellenére sokat esett a forgalom.

Grád Ottót, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárát Nagy Károly kérdezte az európai piaci helyzetről.