A Makronóm Intézet szakmai vezetője szerint ebben az értékben már megjelenik a kiadások visszafogása, míg bevételi oldalról kiemelhető az extra- és különadók hatása is. Továbbá október végéig – részben a magas infláció miatt – az áfából keletkezett bevétel 29,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Regős Gábor hozzátette, a költségvetés alakulását jelentősen befolyásolja majd az, hogy Magyarország megkapja-e az egyelőre visszatartott EU-s forrásokat. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság a jövő szerdai ülésen a jogállamisági eljárásban azt fogja javasolni a tagállamokat tömörítő Tanácsnak, hogy a 7,5 milliárd eurónyi magyar felzárkóztatási forrást függesszék fel.

A szakmai vezető arról is beszélt az interjúban, hogy milyen európai pénzek hiányoznak a magyar költségvetésből. A riporter Énekes Gábor.