• Az Európai Központi Bank döntéshozói kevesebb kamatemelést tartanak szükségesnek jelenleg, mint amit a piac áraz. Az új modell szerint az EKB-nak 2,25%-ra kell emelnie az irányadó kamatot, hogy el tudják érni a 2%-os inflációs célt.
  • A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a kormányoknak folytatniuk kell a költségvetési hiány csökkentését. Az IMF Fiscal Monitor jelentése szerint a teljes globális államadósság idén a GDP 91 százaléka lesz, 7,5 százalékponttal magasabb a koronavírus-járvány előtti szintnél.
  • Kifejezetten rossz amerikai inflációs adatot közölt az amerikai munkastatisztikai hivatal az imént. A fogyasztói árindex éves szinten 8,2%-kal nőtt szeptemberben, ami mérséklődést jelent az augusztusi 8,3%-hoz képest, de kissé elmarad az elemzők által várt 8,1%-os szinttől.
  • A várakozásoknak megfelelően változatlan, 13 százalékos kamat mellett hirdette meg csütörtökön egyhetes betéti tenderét az MNB.
Negatív rekordok dőltek meg

Hétfőn 424-ről indult el a hazai fizetőeszköz görbéje az euróval szemben. Kedden azonban már egészen 429-ig gyengült. Ez a tendencia egészen csütörtök délutánig tartott, amikor történelmi mélyponton 434-es szinten is állt a magyar deviza. Pénteken az MNB bejelentésének hatására azonban nagyot erősödött, egészen 416-ig, jelenleg 420 környékén mozog az árfolyam.

Az EUR/HUF és USD/HUF árfolyam változása ezen a héten

A dollárral szemben ugyanilyen heti görbét produkált a magyar deviza, a történelmi mélypont itt 449 volt. Pénteken 430 körül mozognak a jegyzések. Az euró viszont erősödött a dollárral szemben, jelenleg 0,975 környékén mozog az árfolyam.

17-18%-os kamatot jelentett be az MNB

Több új intézkedést is bejelentett péntek reggel Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. „Az egynapos gyorstender árazását a devizaswap tendereknek is le kell követnie. A kamatfolyosó felső széle érdemben megemelkedik 25%-ra, a kamatfolyosó teljesen kinyílik felfelé. A rövid hozamok emelésére az MNB célzott, átmeneti eszközt vezet be, egy egynapos gyorstendert írunk ki, aminek a kamata 18%. Ezzel párhuzamosan folytatódnak az egynapos swaptenderek, ahol a kamatozás 17% lesz. Ezeket mindaddig alkalmazzuk, amíg szükséges, illetve nem látjuk a pénzpiaci helyzet stabilizálódását. Reményeim szerint ez néhány nap lesz" – mondta az alelnök.