Magyarországgal szemben volt egy elmarasztaló európai parlamenti határozat, az úgynevezett Sargentini-jelentés, amit egyes európai befektetők kockázatként értékeltek. Ezek a nagybefektetők Vágó Attila szerint „kitáraztak” a magyar részvényekből. A Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint ennek a folyamatnak lehetett vége a múlt hét utolsó kereskedési napján. Azért is nyomás alatt lehetnek a részvények, mert átsúlyozás jön az olyan feltörekvő piaci indexeknél, mint az MSCI vagy éppen a Footsie. Ennek a vezető elemző szerint akár jótékony hatása is lehet a magyar főbb részvényekre.

 

 

 

Az OTP áremelkedésében az játszhatott fontos szerepet, hogy egyes befektetők az országkockázat helyett inkább a bank rendkívül jó jövedelmezőségére figyeltek, és bíznak abban, hogy a pénzintézet a következő években is ilyen nyereséges maradhat. Ehhez képest viszont Vágó Attila szerint alulértékelt részvényről beszélhetünk az OTP esetében, főleg akkor, ha lengyel bankokkal hasonlítjuk össze. A Concorde Értékpapír vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az OTP tőkearányos megtérülése idén 20 százalékos lesz, ami egészen kiemelkedő. Vágó Attilával Túrós-Bense Levente beszélgetett a Prémium Kategória műsorunkban. Ha lemaradt a pénteki, 17.15 és 18 óra közötti adásról, akkor itt hallgathatja meg a beszélgetést.