Rigó Csaba Balázs, a nemzeti versenyhatóság elnöke – az Igazságügyi Minisztérium által felállított Fogyasztóvédelemért Kerekasztal tagjaként – Családbarát Munkacsoport létrehozását kezdeményezte a kerekasztal keretei között, amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter támogatott.

Az újonnan létrejövő, állami és társadalmi szerveket egyaránt átfogó szakmaközi munkacsoport célja, hogy erősítse a családokat célzó, megtévesztő reklámokkal és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fellépést – elsősorban az online és közösségi média felületein.

„A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete és jogainak védelme kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek. A kerekasztal létrehozásával azt a feladatot vállaltuk, hogy biztosítjuk, hogy a területén működő hatóságok azonos célok és szempontok mentén, kiemelten a magyar családok védelme érdekében, összehangoltan folytathassák tevékenységüket" – hangsúlyozta Varga Judit.

„A család vagy a szülők számos alkalommal célpontjai a megtévesztő reklámoknak, kereskedelmi gyakorlatoknak. A család intézményét kiemelten védi az Alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény. Eljött az ideje annak, hogy hazánkban a családok és családi kapcsolatok védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásában is megjelenjen, hogy az eddig is kiemelt védelmet még tovább fokozzuk. A vállalkozásoknak különös felelősséggel kell eljárniuk, ha észszerűen előre látható számukra, hogy kereskedelmi gyakorlatuk alkalmas a családok döntéseinek torzítására" – fejtette ki Rigó Csaba Balázs.