A fizikai kereskedésekben töbszöröződnek az energiaköltségek, és az orosz-ukrán válság legfrissebb gazdasági hatásai sem tesznek jót az értékesítési számoknak. Árbevétel és nyereség szinten túlteljesít idén az AutoWallis, de a több országban működő cégcsoport arra számít, hogy lesz visszaesés az autóvásárlás és bérlés iránti keresletben. A cégcsoport továbbra is tartja magát a 2025-ig meghatározott célokhoz, nyereségességük ellenére továbbra sem terveznek osztalékfizetést, a további növekedésben hisznek. Ormosy Gábort, az AutoWallis vezérigazgatóját Nagy Károly kérdezte.

A bejelentések illeszkednek az AutoWallis múlt évben meghirdetett stratégiájába, amelynek változatlan célja, hogy az árbevétel 2025-re a tavalyi több mint duplájára, 400 milliárd forint fölé ugorjon, miközben az EBITDA 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A tervezett növekedés mögött a társaság által eddig végrehajtott, illetve bejelentett tranzakciók, az organikus növekedés és a tervezett újabb akvizíciók állnak. Az AutoWallis stratégiájában azzal számol, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója lesz. A vállalat rekord féléves eredményről számolt be augusztusban, így már az év első hat hónapjában több egy részvényre jutó nyereséget termelt, mint tavaly egész évben. A vezérigazgató az eredménynövekedés eddigi terv feletti ütemére utalva nem zárta ki, hogy a tervszámokat felemelik, azonban a makrogazdasági körülmények folyamatos és jelentős változása miatt egyelőre óvatosságból azok szinten tartását tartják megalapozottnak. A most bejelentett tranzakciók a kitűzött célok teljesülését támogatják, miközben a menedzsment további fejlesztéseken, akvizíciókon is dolgozik.

Ausztriában is a SsangYong importőre lesz az AutoWallis Csoport

A SsangYong gépjárművek ausztriai importőri jogainak megszerzésével újabb országba lép be nagykereskedelmi tevékenységével az AutoWallis Csoport. Ezzel a magyar tőzsde autós vállalata már 15 országban lesz jelen, így tovább erősíti most is meghatározó pozícióját a közép-kelet-európai régión túl is egyelőre pilot projekt jelleggel egy fejlett piacon. 2023 elejétől a dél-koreai márkát a vállalat kizárólagos importőrként a magyar mellett ezzel már négy régiós piacon fogja képviselni, miközben Magyarországon a dinamikusan fejlődő márka kiskereskedelmében is jelen van. A Csoport 2012 óta képviseli a SsangYongot: elsőként Magyarországon, majd Romániában, Csehországban és Szlovákiában került hozzá az egyre közkedveltebb autós márka. A stratégiai építkezésnek köszönhetően a magyar csoport 2022 tavaszán a SsangYong magyar kiskereskedelmi piacára is belépett.

Andrew Prest, az AutoWallis Csoport Nagykereskedelmi üzletágának vezetője elmondta, hogy a lépés kiválóan kiegészíti a stratégiát, amelynek célja, hogy az akvizíciók mellett a Csoport organikusan is tovább növekedjen, így a már képviselt márkákat egyre több országban tegye elérhetővé. Kiemelte, hogy a mostani üzletfejlesztésnek köszönhetően a csoport ismert és kiemelten sikeres import brandjével alacsony kockázat mellett próbálhatja ki magát a stratégiai területének számító közép-kelet-európai régiótól nyugatabbra is, ahol jelentős keresletet érzékel a jó ár/érték arányú ajánlatával egy niche piaci szegmensben. Ezzel árbevételének növekedése mellett az AutoWallis ismertsége és pozíciója is tovább erősödhet, valamint a Csoport tagjai közötti szinergiák miatt tovább fokozódhat a működési hatékonyság, támogatva a részvényesi érték emelkedését. Az AutoWallis Nagykereskedelmi üzletágának vezetője a tervek kapcsán elmondta, hogy 2023-ban már akár ötszámjegyű értékesítést várnak az Ausztriával együtt már 5 országra bővülő portfólióban.

Az AutoWallis belép az autóipari online értékesítési piacra

A JóAutók.hu és az Autó-Licit.hu portálokat működtető Net Mobilitás Zrt. megszerzésével az AutoWallis Csoport belép az autóipari online értékesítési piacra. A minősített eladóktól származó ellenőrzött használtautó-hirdetéseket aggregáló portálok a magyar piac meghatározó szereplői. A 2017-ben indult, mára a piac 2. legnagyobb piaci szereplővé vált JóAutók.hu az ellenőrzött kereskedők és ellenőrzött használt autók portálja. A hagyományos használtautó-, valamint az új- és szalonautó értékesítést is támogatja, ahol az eladók jellemzően autókereskedő vállalkozások, de magánszemélyek is adhatnak fel hirdetést az oldalon. A 2006-ban alapított Autó-Licit.hu autóaukciós portálon a szerződött flottaüzemeltetetők (multinacionális vállalatok, bankok, lízingcégek, állami vállalatok, flottakezelők, bérautós cégek, stb.)  és kis számban magánszemélyek kínálják fel autóikat eladásra. A vevői oldalon regisztrált hazai és külföldi kereskedések és a szerződött flotta-üzemeltetők munkavállalói vehetnek részt.

Ormosy Gábor a tranzakcióval kapcsolatban elmondta, hogy ezzel a lépéssel támogatni kívánják a folyamatban lévő fejlesztési projekteket, kihasználva a Csoporton belüli szinergiákat. Fontos szempont volt az is, hogy ezzel reagálnak a megváltozó disztribúciós modell igényeire is, miszerint egyre nagyobb jelentőséget kapnak az online értékesítési csatornák. A két portált üzemeltető Net Mobilitás Zrt-t az AutoWallis a WAM Immobilia Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Zrt-től szerzi meg részvénycserés tranzakció útján. A tranzakció zárása év végéig várható.