• Októberben 5,8%-ra nőtt a munkanélküliség mértéke Németországban – közölte múlt héten a szezonálisan kiigazított adatot az ország szövetségi munkaügyi hivatala. A ráta csupán 0,1 százalékponttal haladta meg a szeptemberi értéket, azonban ilyen magas szinten 2021 június óta nem állt a mutató.
  • Minimális mértékben – mindössze 0,1 százalékkal –, de növekedni tudott a hazai kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest, amely talán egy lassú visszaépülés kezdete lehet, az infláció lassulásával összhangban.
  • Szeptemberben az ipari termelés volumene (az előzetes, szezonálisan igazított adatok szerint) 1,2%-kal haladta meg az előző havit. Éves összevetésben még így is 5,8%-os a visszaesés, ám ez inkább a tavalyi kiugró bázisadatnak köszönhető.

  • A Nemzetközi Valutaalap szerint nem valószínű, hogy Európa gazdasága recesszióba zuhan a magas kamatok ellenére. „A kilátások Európa számára puha landolásra utalnak, fokozatosan csökkenő inflációval" - áll a washingtoni székhelyű hitelintézet szerdai jelentésében, amely szerint a tágabb régió bruttó hazai termékének növekedése 2023-ra 1,3%-ra lassul, majd 2024-re 1,5%-ra emelkedik.
380 alatt maradt a forint

379-es árfolyamon indította a hetet a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Hét közben voltak kisebb kilengések, azonban az árfolyam érdemben nem változott. Péntek reggel is itt pihennek a jegyzések. A dollárral szemben azonban, ha csak minimálisan is, de esett a forintárfolyam. a hét eleji 352-es szintről egészen 355-ig. A dollárnak is sikerült erősödnie az euróval szemben. 1,074-en indította a hetet, azonban a héten szinte folyamatosan erősödött, így péntekre elérte az 1,066-os szintet.

Újra egy számjegyű az infláció!

Októberben 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ezzel majdnem másfél év után látunk egy számjegyű inflációt – közölte péntek reggel a KSH. Havi alapon minimálisan csökkentek az árak. A most közölt adat meglepetést okozott, hiszen az elemzők csak novemberre várták az egy számjegyű infláció megvalósulását. A szeptemberi 12,2 százalékról tovább zsugorodott az infláció Magyarországon, októberben 9,9 százalék volt, ami tavaly május óta a legalacsonyabb érték. Ezzel megvalósult a kormány hónapok óta hangoztatott célja az egy számjegyű inflációról.