A rendezvény kiállításán a Vodafone 5G kamion révén a látogatók betekintést nyerhetnek a jövőbe és kipróbálhatnak egy 5G technológiát használó demót is.

Az ITU Telecom World kormányok, vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások legfontosabb infokommunikációs rendezvénye, amely egyedülálló nemzetközi platformot biztosít. A rendezvény összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, valamint az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.

A tanácskozásra a világ 130 országából mintegy 5-6 ezer vállalati képviselő és több mint 200 kormányzati és iparági vezető részvételére számítanak.


A Vodafone Magyarország az idei évben Siófokon, a Nemzeti Regattán mutatta be először a Vodafone 5G kamiont, melyben jövőbe mutató, köztük 5G technológiát is használó demók kapnak helyet.

Az ITU Telecom World kiállításon a látogatók egy több szereplő által egyszerre, az 5G technológiának köszönhetően szinte késleltetés nélkül, VR szemüvegen keresztül játszható játékot próbálhatnak ki.

A többnapos konferenciát, amelyet kiállítás kísér, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartják, és a regisztrációt követően ingyenesen látogatható magyar állampolgárok számára.