Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Lehallgatták tavaly a magyar vállalatok 8 százalékát. A Reggeli Monitorban az információbiztonsági szakértő arról is beszél majd, hogyan védhetik meg üzleti titkaikat a vállalkozók, akiknek nem könnyíti meg az életét, hogy nagyot zuhant a munkavállalói elkötelezettség és jelentős elvándorlás indult be a járvány hatására. A piaci trendekről élőben beszél majd a HR szakember. A fegyvermestert arról kérdezzük, hogy Magyarországon miért nem történhet hasonló tragédia filmforgatáson, mint Alec Baldwinnal a múlthéten? Beszámolunk arról is, hogy a chip hiány mellett a magnézium és alumínium ellátás akadozása tovább nehezítheti az autógyártók életét. A Metropolitan egyetem docensével a chip nagyhatalom Tajvan Kínával szembeni esélyeit latolgatjuk majd annak fényében, hogy Kínai Kommunista Párt kitűzött célja, hogy újraegyesítse a két országot. Az Equilor elemzőjével a platina piaci mozgások hátteréről beszél, és az Erste befektetési stratégájával nyitja a tőzsdét a műsorvezető: Nagy Károly.
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
IoT Zóna
Igencsak kecsegtető kezdő fizetések és előrelépési lehetőségek, mégis óriási munkaerőhiány tombol az informatikusok körében. De akkor sincs semmi veszve, hogyha valaki nem a számítástechnika területén kezdte meg felsőoktatási tanulmányait, és még csak hobbi szinten sem foglalkozott korábban a programozással. A járvány alatt nagyon sok embernek kellett kényszerből nemcsak munkát, hanem szakmát is váltania. Ma egy olyan képzéssel ismerkedünk meg, amely egy bolti eladóból is könnyen farag IT-szakembert. Vendégünk a PROGmasters alapítója, Filep Szabolcs.
-
15:35
Gyűjtő
Ha valaki szeretné ismét kicsit azt érezni, amit gyerekként mesekönyvek rajzainak böngészése közben, feltétlenül látogasson el a MOME épületében és a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Budapesti Illusztrációs Fesztiválra, amely november 29-ig látogatható még. Legalább egy órára teljesen át lehet kapcsolni gyerek üzemmódba, és nem csak a jobbnál jobb gyerekkönyv illusztrációk repítenek vissza néhány évtizeddel korábbi önmagunkhoz, hanem a felnőtt könyvekhez készült elképesztő fantáziával, történetmesélő tehetséggel kivitelezett rajzok is. A Budapesti Illusztrációs Fesztivál (Billufeszt) 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs művészeteket. Az illusztráció a kortárs vizualitás egyik legdinamikusabb fejlődő, leginnovatívabb ága. A rendezők szándéka, hogy a kétévente ismétlődő (biennálé jellegű) pályázat, kiállítás és a kapcsolódó rendezvények által ösztönözzük a hazai irodalmi illusztráció felzárkózását a világ élvonalához; láthatóvá tegyük a fiatal tehetségeket, hosszabb távon pedig reprezentáljuk a magyar illusztrációt nemzetközi szinten is. A fesztivál pénzdíjjal járó pályázatot hirdetett. A fesztivál egyik alapítójával, rendezőjével, Révész Emese művészettörténésszel, a Magyar Képzőművészeti egyetem docensével Gereben Kata beszélgetett a Gyűjtőben.
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász (képünkön). A műsorvezető Mezei Dániel.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
Friss hírek
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő. -
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon.