Rádióműsor
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Az alapvetően külföldi vendégekre építő budapesti turizmus megsemmisült az év végére – mondta a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke rádiónknak. A belföldi vendégekre kalibrálták át a 2020-as évet, de nekik sem a költési hajlandóságuk, sem a számosságuk nem tudja kiváltani a külföldi látogatók elvesztését. Elsőként az üzleti turizmus állhat helyre, a szektor egésze csak 2023-ra. Nem hozott cégbedőlési boom-ot az idei év – jelentette ki az Opten céginformációs igazgatója. A koronavírus okozta gazdasági visszaesés természetesen meglátszódott a társaságokon is, számtalan vállalatot maguk a tulajdonosok szüntettek meg. Mindössze a cégek fele foglalkozik a pénzmosás elleni törvényben rögzítettekkel, pedig jogszabályi kötelezettség ez a tevékenység – mondta a megkérdezett tanácsadó. A demokrata javaslatok kimaradtak az újabb tengerentúli gazdasági mentőcsomagból – mondta az Equilor szenior elemzője. A Kongresszus mindenesetre elfogadta a 900 milliárd dolláros csomagot, amire a képviselőház és a szenátus is rábólintott. De ha jön Biden, jöhet a harmadik fiskális csomag is. Szó lesz még aranypiacról, az egészségügyi szektor kilátásairól, és természetesen a Brexitről is, hiszen szerda estére végleg eldől, hogy megállapodás nélkül, vagy szabadkereskedelmi egyezménnyel lépnek ki a britek az unióból. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:35
-
14:35
-
15:05
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
A külpiacok közül Oroszországban gyengébb, Kínában és az Egyesült Államokban viszont kifejezetten erős számokat produkált a magyar gyógyszercég az első negyedévben.
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
- MET-gála: extrém ruhaköltemények, horribilis jegyárak
- Versenyelőnyt jelenthet az ESG előírások betartása
- Dübörög az 1%-os kampány – Így segíthet az UNICEF Magyarországnak
- Erre figyeljen, ha részt vesz az Otthonfelújítási Programban
- XTB: merre mozdulnak a piacok?
- Sokat veszítettek értékükből a reálbérek
- Az ipari drónoké a jövő – még tűzoltásra is alkalmasak lehetnek
- Mire elég az ukránok támogatása, ha Putyin a végső győzelemre tör?
- 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon
- Vigyázzunk az adósvédőkkel!
- Felszámolható a nemek közötti bérszakadék?
- Hszi Csin-pinget katonai ceremóniával fogadták a Budai Várban
- A Mol a vesztese, a Magyar Telekom a nyertese lehet a gyorsjelentési szezonnak
- Az akkugyárak ellenére sincs tömeges elköltözési hullám
- Továbbra is a gödör alján a magyar ipar
- Biden: az USA visszatartja a fegyvereket Izraeltől, ha megtámadja Rafahot
Friss hírek
-
Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
A külpiacok közül Oroszországban gyengébb, Kínában és az Egyesült Államokban viszont kifejezetten erős számokat produkált a magyar gyógyszercég az első negyedévben. -
Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
A Gránit Bank 2023-ban több mint 1.200 milliárd forint mérlegfőösszeggel, egyedileg 19 milliárd forintos, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az évet, ezzel pedig ma már a nyolcadik legnagyobb univerzális bank. -
Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
A Prémium Kategória műsorunkban Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója volt a stúdióvendégünk. -
Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
Két divatipari innováció, a kulturális életet felpezsdítő app, és a közúti hidak terhelését mérő műszer jutott a nemzetközi döntőbe. -
Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal kerül megrendezésre a már nemzetközi hírű butikfesztivál.