1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Szárnyalt a kínai export novemberben. A távol-keleti ország statisztikai hivatala szerint a több mint 21 százalékos növekedésnek köszönhetően az eddig mért legmagasabb külkereskedelmi többletét hozta össze a kínai gazdaság, 75 milliárd dollárral. Az aktuális befektetői környezet még nem túl fényes, viszont a hosszútávú várakozások jelentősen javultak decemberben a Sentix szerint. Sokaknak segíthet, de nem lesz egyszerű hozzájutni a lakásfelújítási támogatásokhoz Bankmonitor.hu pénzügyi elemzője szerint. Bátran kell hozzáállnia a tokiói szervezőbizottságnak a költségmegtakarításokhoz – mondta a Trend FM-nek nyilatkozó sportközgazdász. Egy japán lap szerint az ötkarikás játékok elhalasztása 1,9 milliárd dolláros pluszköltséget jelent, ami egyébként lényegesen alacsonyabb összeg, mint amivel korábban a szervezők kalkuláltak. Részletek kedden reggel. Visszafogottabb forgalomra számítanak idén a fenyőfatermelők az óvatosság, és a jövedelmek csökkenése miatt. Akár hiány is lehet. Ezek mellett lesz szó piacokról, tőzsdei bevezetésekről is. Várja Önöket Szűcs Péter.

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 13:05

    Globsafari Lakatos Lászlóval

    Mai vendégem Görbe Márk művészettörténész, régiségszakértő, sétavezető. Leginkább a XIX. és XX. század hazai képző- és iparművészete érdekli, illetve a történelem és a családtörténet, és mint mondja, ebből következett a főváros története iránti érdeklődés: „A házaknak nemcsak a külseje, díszítése, hanem az egykor ott élt emberek sorsa is érdekel – mondja- a pletykák, történetek, melyek az egyediségét és emberközeliségét adják ezeknek az épületeknek.” Ebben a műsorban Márk a 120 éves Nemzeti szállóról és építtetőjéről, szépnagyapjáról, Rémi Róbertről is mesél.

  6. 14:05

    IoT Zóna

    Mi az a Digitális Intelligencia Index? A Mastercard és a The Fletcher School at Tufts University közös mérése, amely több osztályba sorolja az országokat fejlettségük alapján. Röviden ennyi, a hosszabb verzió pedig a műsorban, ahol Pataky Piroskát, az MC marketing igazgatóját faggatjuk majd a részletekről. Tartsanak velünk!

  7. 14:35

    Beszállókártya Lakatos Lászlóval

    Négy évvel a GDPR, vagyis az Európai Unió új adatvédelmi rendeletének, életbe lépése után, még mindig sok, elsősorban kisvállalkozó nincs tisztában a rendelet részleteivel. Ezért a vállalkozások adatvédelmi megfelelésének támogatására a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) „A GDPR egyszerűen kis- és középvállalkozások számára” címmel kézikönyvet állított össze a kkv-k számára , amely közérthető nyelven nyújt tájékoztatást a GDPR legfontosabb rendelkezéseiről. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével ezer nyomtatott példányt is eljuttatnak az érdeklődő kis- és középvállalkozásokhoz. Műsorunk vendégei: Nagy Renáta, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság STAR Projekt-asszisztense, és dr. Szilágyi András (Képünkön) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Mediációs és Jogi Koordinációs Osztályának elnöke.

  8. 15:05
  9. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-21 00:05:00

Lélektér

2025-10-21 12:05:00

Lélektér

2025-10-21 12:05:00

Monitor

2025-10-21 13:05:00

Monitor

2025-10-21 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-10-21 13:35:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-10-21 13:35:00

Zenei válogatás

2025-10-21 14:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 14:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 15:05:00

Zenei válogatás

2025-10-21 15:05:00

Gyűjtő

2025-10-21 15:35:00

Gyűjtő

2025-10-21 15:35:00

A Nap Vendége

Holló Bence, a Mabisz elnöke. A műsorvezető Érczfalvi András.

2025-10-21 18:05:00

A Nap Vendége

2025-10-21 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-21 19:05:00

Friss hírek

  • Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll

    Hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében Százhalombattán. A lángokat kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, személyi sérülés nem történt. A kormány szigorú vizsgálatot ígért, miközben a vállalat szerint az üzemanyag-ellátás továbbra is biztosított.
  • Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?

    A ritkaföldfémek az Egyesült Államok és Kína közötti stratégiai vámháború kapcsán is lényeges szerephez juthatnak. A nemesfémek esetében több tényező együttesen támogathatja a további felértékelődést.
  • Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat

    Hiába jelenik meg egyre több hír a kibertámadások okozta károkról, sok magyar cég annak ellenére sem veszi komolyan ezeket, hogy a legújabb uniós szabályozás az úgynevezett NIS2 (niskettő) immár kötelezi is őket kibervédelmi kiadásokra.
  • Az AI neve Anna - világelső magyar

    Annának hívták és kezdetben csak egy kísérleti projektnek indult. Mégis a világon elsők között alkalmazták a mesterséges intelligenciát ezen a néven, mint ügyfélszolgálati asszisztenst, mindezt Nyíregyházán.
  • Logikus lenne egy budapesti béke

    Senki nem gondolta volna, hogy három éve Oroszország valóban megtámadja Ukrajnát, de ha ez meg is történne, azt is vélelmezte mindenki, pár nap és győznek. Nem így lett. Nemsokára Budapesten lehet Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélése, de az ukrán vezető, Volodimir Zelenszkij nélkül igencsak kérdéses ennek sikere.