1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Jelentős, 15 százalékos visszaesést mutatott a magyar építőipar júniusban, az egy évvel korábbi magas teljesítményhez képest. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mennyire játszik szerepet a a termelés-csökkenésben a koronavírus-járvány és az ÁFA visszaemelése. Akár a turisztika is nyerő lehet most a tőzsdén. Az Airbnb tőzsdére lépési terveivel kapcsolatban az Equilor vezető elemzője mondja el a véleményét. Egyre feszültebb a helyzet az Égei-tengeren. Törökország és Görögország évtizedes vitája továbbra is fennáll azzal kapcsolatban, hogy ki termelheti ki a tenger alatt fekvő jelentős mennyiségű földgázt. Ideje volt már korszerűsíteni a magyar légvédelmet – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Kaiser Ferenc szerint a katonai eszközöknél is van egy olyan életkor, amikortól már nem lehet nyugodtan használni őket. 20-25 évente időszerű a csere, Magyarországon pedig az orosz gyártású KUB rendszer már 35 éve működik. A magyar állam egy milliárd dollár értékben vásárol fejlett légvédelmi eszközöket az Egyesült Államoktól. Újraindulnak az olaszországi hajóutak, jelentős egészségügyi szigorítások mellett. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna és Szűcs Péter.

  3. 11:05

    Soul History

    Délelőtt 11.00 - 13.00-ig a SOUL History 185.ad?sa besz?mol?val kezd az UP Terasz LIVE! sz?npad?n megrendezett ?lő SOUL History koncertről. Ezt követően a lemezbörz?ken felkapott bakelitek, köztük vezető vil?gm?rk?k fekete zenei ?thall?sai kerülnek a lemezj?tsz?ra. A magyar rovatban pedig Francesco telefonon h?vja a Csabagyöngye Kulturális Központ Igazgat?helyettes?t, Forczek Győzőt a ny?rz?r? Senso Magico koncertről a CsaKK St?gen, mely szint?n ?lő SH lesz de az eml?kez?s jegy?ben… ? A teljes UP Terasz LIVE! est az al?bbi linken n?zhető vissza: https://www.facebook.com/senso.magico/videos/634223234133864/

  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 15:05
  7. 16:05
  8. 16:35
  9. 17:05

    Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével

    Bár széles skálán mozogtak a gazdaság második negyedéves teljesítményére vonatkozó elemzői várakozások, ilyen mértékű visszaesésre senki nem számított. Ennek ellenére a magyar adat nem számít kiugrónak világviszonylatban, elég például az Egyesült Államok gazdasági teljesítményére nézni vagy más, nagyobb európai országéra – véli Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. A szakértő szerint a piaci reakcióból is az látszik, hogy a befektetők kevésbé aggódnak a közeljövővel kapcsolatban, a részvénypiaci ralit elsősorban a nagy mennyiségű készpénz táplálja. Burós Szilárd úgy véli, hogy van még növekedési potenciál a részvénypiacban, ezen belül a technológiai cégekben is, de ezüstöt, és magyar blue chipeket is vásárolna egy képzeletbeli portfólióba. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.

  10. 18:05

    A Nap Vendége

    Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház tagja. A műsorvezető Hídvégi Krisztina.

  11. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  12. 20:05
  13. 20:35

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-20 00:05:00

Menni-Enni

2025-10-20 11:05:00

Monitor

2025-10-20 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-10-20 13:35:00

Zenei válogatás

2025-10-20 14:05:00

ReBrief

2025-10-20 15:05:00

Sportérték

2025-10-20 17:10:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-10-20 18:05:00

A Nap Vendége

dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Szajlai Csaba.

2025-10-20 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-10-20 19:05:00

Friss hírek

  • Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat

    Hiába jelenik meg egyre több hír a kibertámadások okozta károkról, sok magyar cég annak ellenére sem veszi komolyan ezeket, hogy a legújabb uniós szabályozás az úgynevezett NIS2 (niskettő) immár kötelezi is őket kibervédelmi kiadásokra.
  • Az AI neve Anna - világelső magyar

    Annának hívták és kezdetben csak egy kísérleti projektnek indult. Mégis a világon elsők között alkalmazták a mesterséges intelligenciát ezen a néven, mint ügyfélszolgálati asszisztenst, mindezt Nyíregyházán.
  • Logikus lenne egy budapesti béke

    Senki nem gondolta volna, hogy három éve Oroszország valóban megtámadja Ukrajnát, de ha ez meg is történne, azt is vélelmezte mindenki, pár nap és győznek. Nem így lett. Nemsokára Budapesten lehet Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélése, de az ukrán vezető, Volodimir Zelenszkij nélkül igencsak kérdéses ennek sikere. Ukrajnának ráadásul az 1994-es Budapesti Memorandum kudarca miatt, amely a korábbi, területén lévő szovjet atomfegyverek átadása után garantálta volna a területi épségét, igencsak nagy levegőt kellene vennie ahhoz, hogy bízzon, bármilyen budapesti megállapodásban.
  • Tök finom, ha a tök finom

    Egyre népszerűbb nemcsak a menzákon vagy éttermekben, hanem a gazdálkodók körében is az étkezési tök. Ennek oka részben az, hogy a művelése nem bonyolult, kiskertben is termeszthető, a háziasszonyok meg azért szeretik, mert olcsó, gyorsan elkészíthető és nem utolsó sorban egészséges – mondta a Trend FM által megkérdezett agrárszakértő.
  • Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok

    Ősszel két új innovációs pályázat is megnyílik a vállalkozások számára a GINOP Plusz keretében, amelyek a palyazat.gov.hu oldalon érhetők el. Ezzel a vállalkozások és a kutató-tudásközvetítő szervezetek számára összesen 292,88 milliárd forint vissza nem térítendő pályázati forrás érhető el.