Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Eddig még sohasem történt ekkora ipari katasztrófa Libanonban – mondta a Corvinus Egyetem tanársegédje, iszlám szakértő. Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Bejrútot, miután többezer tonna ammóniumnitrát robbant fel egy kikötői raktárban. Jócskán alatta maradt az elemzői várakozásoknak az új munkahelyek száma az Egyesült Államokban. Az ADP adatfeldolgozó szolgálat jelentése szerint júliusban 167 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a tengerentúlon, miközben az elemzők több mint másfélmilliós bővülésre számítottak. Idén az egész évet nézve akár el is érheti tavalyi értékesítési szintjét a kiskereskedelem – mondta az Erste Bank elemzője, a júniusi adatokra reagálva. A KSH szerint júniusban az eladások volumene gyakorlatilag megegyezett a tavalyival. A várakozásoknál sokkal jobban alakult a kiskereskedelmi forgalom Európában. Júniusban az eladások volumene 1,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elemzők enyhe csökkenéssel számoltak a koronavírus hatásai miatt. Időt nyert Argentína a hiteltörlesztési könnyítésekkel – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. A megállapodás révén a dél-amerikai ország három hitelezője 65 milliárd dollárnyi adósság visszafizetését ütemezi át.Az Egyesült Államokban elsőként kapott banklicencet a Varo nevű fintech cég. A neobank az amerikai pénzügyminisztérium felügyeleti ágától kapta meg a felhatalmazást, miután sikeresen zárt le egy több mint 240 millió dolláros forrásbevonást. De szó lesz még a Magyar Telekom gyorsjelentéséről, illetve a hazai kkv-k kilábalási stratégiáiról is. Tartsanak velünk, a műsorvezető Nagy Károly!
-
11:05
Egészségkód
Egy átlag magyar évente 3 - 4 fogkefét használ el évente. A szakember szerint ez nem túl sok. Ami nagyobb baj, hogy ritkán megyünk fogorvoshoz, csak akkor, amikor baj van. A Lacalut dentál-higiéniai szakértőjét, Karácsonyi Henriette-t faggatjuk. A második részben pedig lovasterápia a téma. Kiknek, mire jó? Sokan mondják, hogy terapeuták, pedig nincsenek sokan, akik valóban rendelkeznek képesítéssel. Bozori Gabriella, a Magyar Lovasterápia Szövetség ügyvezető-alelnöke a vendégünk.
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
Hazai Pálya
Fontos a termékek hazai előállításának kommunikációjaVendégek: Pécskövi Tibor, Márka Üdítőgyártó Kft. ügyvezető / Varga-Futó Ildikó, Auchan Magyarország Kft. kommunikációs és CSR igazgató
-
15:05
-
16:05
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Dr. Zsigmond Gábor, az ALPHA ZOO Kft. ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész.
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
- Ingatlanpiaci boom: látványosan felpörgött a budapesti új lakások értékesítése
- Vasúti egyeskocsi-fuvarozás: hogyan tovább a támogatási időszak lezárulta után?
- Rástartolna a 3%-os lakáshitelre? Így igazodjon el a szabályok útvesztőiben
- Magyar bravúr Portugáliában: Hrutka János így látja a 2–2-es döntetlent
- Egy lépésre a bóvlitól – Kivárnak a hitelminősítők
- Lassult az új építésű lakások áremelkedése Budapesten, de a kereslet továbbra is élénk
Friss hírek
-
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész. -
Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
Közlekedésbiztonság, európai „Zero Vision 2050”, valamint önvezető és vezetéstámogató fejlesztések az autóipari szakértő szemével. -
683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
Idén augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagfizetése 683.300 forint volt, míg a nettó bér 472.600 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. -
Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
A Nyíregyháza Ipari Park villamosenergia-ellátásával kapcsolatos hálózatfejlesztések 1. ütemében megvalósuló „Nyíregyháza-Nyírjes" alállomás üzembehelyezésével jelenleg már 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban. A projekt 2. ütemében igényelt további 140 MVA, a további mögöttes hálózatfejlesztések befejezésével válik elérhetővé 2028-ig. -
Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
Úgy tartja a mondás, hogy a barátság alapja a pontos elszámolás, ám ez hatványozottan igaz a vadidegenekre.