Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Talán még sosem volt olyan gyenge évjárat almából, mint amilyen az idei. Egy átlagos évhez képest a tavaszi fagyok és az aszály miatt 40-50 százalékkal lehet gyengébb a termés, valamivel 300 ezer tonna feletti. A jóval kisebb területen termelt körte esetében még rosszabb a helyzet, akár 60 százalékos is lehet a visszaesés. Csaknem 399 ezer forint volt itthon a bruttó átlagkereset májusban, de a statisztika nem tükrözi a pontos képet – reagált a Raiffeisein Bank elemzője a KSH adataira. A hivatal szerint több mint 9 százalékkal bővültek az átlagbérek egy év alatt idehaza. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset több mint 259 ezer forint volt. Torzítja az adatokat, hogy a hivatal csak az öt főnél több embert foglalkoztató cégeket méri fel, márpedig a vírushelyzet miatt sokan veszítették el a munkájukat az alacsonyabb jövedelmű, kisebb cégek dolgozói közül. A járványidőszak ellenére kifejezetten pozitív számokat produkáltak az amerikai technológiai óriások. Az Apple és a Facebook bevétele is 11 százalékkal tudott nőni a harmadik üzleti negyedévben. A pandémia eddigi nyertesének az Amazont lehet tekinteni, hiszen Jeff Bezos cége majdnem 90 milliárd dolláros profitról számolt be a felfutó online kereskedelem hatására. További érdekes témákkal, a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly és Németh László.
-
11:05
-
13:05
-
13:35
-
15:05
ReBrief
A ReBrief-ben ma Takó Attila, az Ipsos reklámkutatási üzletágának vezetője lesz a vendégünk, témánk: a reklámok jövője koronavírus után. A rövidhírekben beszámolunk a Synetiq neuromarketinges kutatásáról, a Coca-Cola Magyarország júliusi kampányáról, az Isobar és Fodor Máriusz közös home office-daláról, valamint a járvány utáni első „kuponos hétről”. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két stratégája, Czibóka Gabriella és Dankó Bence.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
Hétfő - Egy nő
Bata-Jakab Zsófia, Magyar Divat & Design Ügynökség igazgatója. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
Teljesen új szervezési modellel indult el a 2024-es SopronFest.
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
- Négyszer annyi nyugdíjas dolgozik, mint 14 évvel ezelőtt
- Jönnek az automata boltok Magyarországra
- Tovább tart a magyar ipar szenvedése, a kiskereskedelmi eladások viszont nőttek
Friss hírek
-
A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
Teljesen új szervezési modellel indult el a 2024-es SopronFest. -
Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
Idén immár harmadik alkalommal indít közlekedésibiztonsági témájú online felmérést a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A közvélemény-kutatás ez alkalommal az általános jellegű kérdések helyett két konkrét témakörre, a gyorshajtásra és az elsőbbség meg nem adására fókuszál. -
Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
Valós idejű, hangalapú válasz adására is képes már az OpenAI fejlesztésében álló legújabb ChatGPT-modell. -
Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
Jelentősen emelkedhet az uránérc ára a globális piacon. -
18 év után először: politikai vita a köztévében
A június 9-én esedékes európai parlamenti választások előtt az induló pártok listavezetői meghívót kaptak az MTVA-tól egy hivatalos vitára, amelyre 2006 óta nem volt példa.