Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Ha nem lesznek újabb gazdasági lezárások, tovább folytatódhat a részvénypiaci ralli és újabb csúcsokat láthatunk az Egyesült Államokban – mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A gazdaságokba öntött temérdek pénz miatt még nem mondhatunk le a V-alakú felpattanásról, a legoptimistább várakozások szerint 2021 végére elérheti a fejlett országok GDP-je a vírus előtti szintet. Túlzóak a szakértői becslések a hazai foglalkoztatottsági helyzettel kapcsolatban – mondta a Trend FM-nek nyilatkozó bér-és munkaerőpiaci szakértő. Az Európai Unió az év egészére 5 százalékos munkanélküliséget vár Magyarországon, de a pandémia mélypontján, májusban is csak 4,2 százalék volt a mutató. Versenyfutás zajlik a koronavírus elleni vakcina megszerzéséért, akár hackerek alkalmazásával is – reagált a megkérdezett biztonságpolitikai szakértő arra, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt két kínai kiberbűnöző ellen. A tudomány, és az innováció világát is átrajzolta a koronavírus járvány – mondta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke, a Jedlik Ányos díjak átadása után. Megsokasodott az egészségügyi területhez kapcsolódó szabadalmi bejelentések száma. De emellett lesz még szó a bankrendszer érintő aktualitásokról az MKB szakértőjével is, tartsanak velünk, a műsorvezető Nagy Károly!
-
11:05
Egészségkód
Hónapok óta, nap mint nap hallunk a vírusról. De vajon eleget? És pontosat? Ma tisztázunk néhány dolgot, ami ezidő alatt derült ki a járványról, a maszkok hatásosságáról és a különböző konteókról. Kemenesi Gábort, a Pécsi Tudományegyetem virulógusát kérdezzük. Férfiak figyelem! Középpontban a prosztata. Hogy mi ez, és hogyan betegedhet meg, kiderül. Minden, amit tudni kell a betegségről, ami gyógyítható, de lehet halálos is. dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója tájékoztat.
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
Hazai Pálya
HAZAI PAKK segélycsomag a Magyar Szervátültetettek Szervezetének védjegyhasználók összefogásával. Vendégek: Horváth György, Tolnatej Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettes / Konkoly László, Csipetland Kft. ügyvezető
-
15:05
-
16:05
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Láving Gusztáv, a Hiventures KKV Befektetési Igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész.
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
- Ingatlanpiaci boom: látványosan felpörgött a budapesti új lakások értékesítése
- Vasúti egyeskocsi-fuvarozás: hogyan tovább a támogatási időszak lezárulta után?
- Rástartolna a 3%-os lakáshitelre? Így igazodjon el a szabályok útvesztőiben
- Magyar bravúr Portugáliában: Hrutka János így látja a 2–2-es döntetlent
- Egy lépésre a bóvlitól – Kivárnak a hitelminősítők
- Lassult az új építésű lakások áremelkedése Budapesten, de a kereslet továbbra is élénk
Friss hírek
-
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész. -
Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
Közlekedésbiztonság, európai „Zero Vision 2050”, valamint önvezető és vezetéstámogató fejlesztések az autóipari szakértő szemével. -
683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
Idén augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagfizetése 683.300 forint volt, míg a nettó bér 472.600 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. -
Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
A Nyíregyháza Ipari Park villamosenergia-ellátásával kapcsolatos hálózatfejlesztések 1. ütemében megvalósuló „Nyíregyháza-Nyírjes" alállomás üzembehelyezésével jelenleg már 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban. A projekt 2. ütemében igényelt további 140 MVA, a további mögöttes hálózatfejlesztések befejezésével válik elérhetővé 2028-ig. -
Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
Úgy tartja a mondás, hogy a barátság alapja a pontos elszámolás, ám ez hatványozottan igaz a vadidegenekre.