Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Kezd éledezni a hazai benzinkutakon az üzemanyag-fogyasztás, de még 10-15 százalékkal mindig elmarad az egy évvel korábbi szinttől. A járványügyi korlátozások mélypontján volt olyan cég, amely kutakat volt kénytelen bezárni. Ezeket nyáron újranyitották, de a hazai olajcégek is tartanak a járvány második hullámától. Pontosítani kellene a hazai műanyagtörvényt a Greenpeace Magyarország szerint. A környezetvédő szervezet vegyipari szakértője azt mondta: jó az irány, de az embereket a műanyagzacskók kerülésére kellene kötelezni. Egyre kevesebb a komoly külföldi érdeklődő a hazai ingatlanpiacon. A koronavírus miatti korlátozott utazási feltételek mellett egyre kevesebb határon túli tudja személyesen felmérni a magyar kínálatot, ez pedig vissza fogja vetni a vásárlási hajlandóságukat. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Nagy Károly és Németh László.
-
11:05
Egészségkód
Bár az idei furcsa egy év, azért pihennie mindenkinek kell. Nyaralunk bőszen, de néhány apró jószág (szúnyog, méh, darázs, dongó, bögöly etc.) megkeseríti az életünket. Mit tegyünk, ha kellemetlenség ér és mit ne? dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem, bőr- nemikórtani és bőronkológiai klinika orvosa ad tanácsokat. Az "örök élet" nyomában. Hogyan öregedjünk szépen és lehetőleg egészségesen? Erre ad választ napjaink divatos kifejezése, az anti-ageing. Stúdiónk vendége, Lenkei Beatrix, a téma szakértője. Tartsanak velünk!
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:35
Hazai Pálya
Vegán termékek a magyar élelmiszeriparban. Vendégek: Gazsi Zoltán, a Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője / Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész.
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
- Ingatlanpiaci boom: látványosan felpörgött a budapesti új lakások értékesítése
- Vasúti egyeskocsi-fuvarozás: hogyan tovább a támogatási időszak lezárulta után?
- Rástartolna a 3%-os lakáshitelre? Így igazodjon el a szabályok útvesztőiben
- Magyar bravúr Portugáliában: Hrutka János így látja a 2–2-es döntetlent
- Egy lépésre a bóvlitól – Kivárnak a hitelminősítők
- Lassult az új építésű lakások áremelkedése Budapesten, de a kereslet továbbra is élénk
Friss hírek
-
Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
Közlekedésbiztonság, európai „Zero Vision 2050”, valamint önvezető és vezetéstámogató fejlesztések az autóipari szakértő szemével. -
683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
Idén augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagfizetése 683.300 forint volt, míg a nettó bér 472.600 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. -
Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
A Nyíregyháza Ipari Park villamosenergia-ellátásával kapcsolatos hálózatfejlesztések 1. ütemében megvalósuló „Nyíregyháza-Nyírjes" alállomás üzembehelyezésével jelenleg már 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban. A projekt 2. ütemében igényelt további 140 MVA, a további mögöttes hálózatfejlesztések befejezésével válik elérhetővé 2028-ig. -
Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
Úgy tartja a mondás, hogy a barátság alapja a pontos elszámolás, ám ez hatványozottan igaz a vadidegenekre. -
A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Sanofi Business Operations nemzetközi szolgáltatóközpontja.